EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném leszögezni, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom százszázalékosan egyetért azzal, hogy az online szerencsejáték után a magyar költségvetésnek adót kell fizetni, tehát adóbevétel kell hogy származzon belőle.
Gyakorlatilag itt el is kezdhetem a kritikák megfogalmazását a törvényjavaslattal kapcsolatban, ugyanis ez semmilyen szinten nem alkalmas arra, hogy ezt a valóságba átültesse és ebből tényleges adóbevétel származzon. Szilágyi képviselőtársam már említést tett az előbb róla, de sajnos bennem is fura érzések fogalmazódtak meg, amikor ezt a törvényjavaslatot először elolvastam. Óhatatlan, hogy egy mondatban kitérjek rá: rögtön eszembe jutott a trafiktörvény és a trafikok elosztása. Ugyanis önök annak idején, mondhatom nyugodtan, példa nélküli módon likvidálták Magyarországról a szerencsejáték-szervező cégeket és az összes játékgépet a vendéglátóhelyekről. Ez, mondhatom, gyakorlatilag talán a társadalom számára hasznos volt, de itt azoknak a vállalkozóknak kellett volna hagyni időt a felkészülésre és az átállásra. Önök gyakorlatilag ezt 2-3 nap alatt megtették, nem hagytak időt senkinek semmire.
Az aggályunk ezzel a törvénnyel elsődlegesen az, hogy itt valójában nem egy piac-újraelosztás fog-e történni, ugyanis ebben a törvényben fehéren feketén le van írva, hogy öt évre koncessziós jogokat fognak adni vállalkozásoknak, akik ezeket az online szerencsejáték-szervező cégeket üzemeltetni fogják. Félve felteszem a kérdést, de gondolom, válasz úgysem fog rá érkezni, hogy vajon megvannak-e már ezek a vállalkozók. Én sajnos úgy gondolom, hogy önök már tudják, ezeket kik fogják üzemeltetni.
Rátérve egy másik kérdésre a törvényjavaslat kapcsán, vettem a fáradságot és utánanéztem, amire már képviselőtársam tett utalásokat. Például meg kell nézni egy nemzetközi labdarúgó-mérkőzést vagy akár egy Bajnokok Ligája-futballmérkőzést, ha jól tudom, van olyan spanyol csapat, amely játékosainak a mezén is szerepel egy ilyen online szerencsejáték-szervező cég logója.
(18.40)
Utánanéztem pár ilyen cégnek, és eljutottunk odáig, hogy a szerverparkjuk a következő országokban található meg. Van olyan, amelynek Pakisztánban, többnek is a Seychelle-szigeteken, de van a Kajmán-szigeteken is szerverpark. Kíváncsi lennék rá nagyon, hogy ezt önök ebben a formában hogyan fogják megadóztatni.
Szó volt itt és államtitkár úr is utalást tett rá, hogy blokkolni kívánják az interneten a nem kívánt tartalmakat. Elmondták itt többen is, akik a többségi bizottsági véleményeket megfogalmazták, de senki sem mondta el azt, hogy technikailag ezt hogyan kívánják megvalósítani. Ugyanis szerintem ez lehetetlen, nem fogják tudni, és nagyon jól tudjuk, hogy az interneten rengeteg olyan tartalom van a mai napig is, amit a mindenkori kormányzat szeretett volna blokkolni, ellehetetleníteni, de az sem sikerült.
Tehát ez szerintem és véleményünk szerint technikailag kivitelezhetetlen. Ugyanúgy kivitelezhetetlen az - a törvény kapcsán képviselőtársaim többen is hangsúlyozták -, hogy az online szerencsejátékban csak 18. életévét betöltött személy vehet részt. Hogyan kívánják ezt ellenőrizni? Erre sem tért ki senki.
Vannak olyan közösségi oldalak az interneten, amelyeknél szintén alapfeltétel az, hogy az ott regisztrált személy 18. évét betöltött személy legyen. Ennek ellenére az ott jelen lévőknek szerintem minimum a 20 százaléka 18 év alatti. Tehát ez egy másik olyan probléma, amire szerintem önök sem tudják a megoldást, és valójában nincs is rá megoldás.
A következő fontos dolog még, amit meg kell említeni ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, hogy ahogy ezt önök megfogalmazták, kimondottan magyarországi székhelyű cégekre tökéletesen alkalmazható egyébként ez a törvény, és úgy gondoljuk, hogy a 20, illetve ha hozzáadjuk a másik tételt, 22,5 százalékos adó teljesen normális adó lenne egy ilyen tevékenység alapján.
De megint fel fog merülni az a probléma is, higgyék el, hogy ha ezekhez a drága koncessziós jogokhoz hozzájut valaki, ha kifizeti a 100 millió forintokat tételenként azért, hogy online kaszinót, kártyajátékot, sportfogadást üzemeltethessen, rögtön azzal fog szembesülni, hogy egy borzalmas nagy versenyhátrányban van azokkal a cégekkel szemben, amelyek egyébként nem fizetnek adót Magyarországon, sőt, én feltételezem, hogy sehol máshol a világon nem fizetnek adót, mert szándékosan olyan helyeken telepedtek le, ahol ez könnyűszerrel kikerülhető. Ezekkel a szervezőkkel kapcsolatban ezek a cégek olyan versenyhátrányba fognak kerülni, hogy gyakorlatilag nem lesznek életképesek, nem lesznek működőképesek.
Az, hogy önök meg az interneten egy ilyen, ahogy most kivettem képviselőtársaim szavaiból, gyakorlatilag egy kínai típusú internetes cenzúrát kívánnak bevezetni, ez meg, úgy gondolom, egyrészt felvet erkölcsi aggályokat, másrészt pedig úgy gondolom, hogy önök technikailag ennek nem tudják a megoldását, hogy ez megvalósítható legyen. Úgy gondolom, hogy ez kivitelezhetetlen.
Nekünk tehát az az álláspontunk, a Jobbik frakciójának az az álláspontja, és támogatjuk is azt, hogy igen, bárki bármilyen tevékenységet végez Magyarországon, fizesse meg utána tisztességesen az adót, de ez a törvényjavaslat nem lesz rá alkalmas, hogy ezeket a cégeket adófizetésre bírja. Kíváncsian meghallgatnám államtitkár úr reakcióját vagy bárki reakcióját a kormánypárti frakcióból, aki erre tud válaszolni, hogy egyrészt ezt a blokkolást hogyan kívánják megoldani, másrészt azt hogyan kívánják ellenőrizni, hogy a szerencsejátékban részt vevő elmúlt-e 18 éves. Kíváncsi lennék arra is nagyon, hogy hogyan tudják majd azt megoldani, hogy ezek a - bízom benne - magyar vállalkozások, amelyek erre létre fognak jönni, hogyan fogják tudni felvenni a versenyt azokkal a külföldi cégekkel, amelyek ezt már évek óta űzik.
Itt most megint vissza tudnék csatolni arra, hogy annak idején, amikor a nyerőautomaták száműzve lettek Magyarország területéről, mi történt utána. A határ mentén - és erre van Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is példa -, a magyar határtól 200 méterre kaszinók nőttek ki a földből, és azok, akik a magyar kaszinókban játszottak - és most Spaller képviselő úr kedvéért mondom, most nem azokról az emberekről beszélek, akik a fizetésüket vagy a családi pótlékot játszották el, hanem akik tényleg tehetősebbek, és megtehették azt, hogy játsszanak, azok most kijárnak más országokba, és ott költik el a pénzüket.
Én tehát egyszerűen nem látom ezt a törvényjavaslatot megoldásnak arra, hogy ebből a magyar államnak, a költségvetésnek bevétele származzon, nem látom alkalmasnak arra, hogy ezeket az aggályokat, amiket felvetettem ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban, kiküszöbölje. Mindenképpen várnék valakitől megnyugtató választ arra egyrészt, hogy technikailag hogyan próbálják ezt megoldani, másrészt a 18 éven aluli korhatárt hogyan kívánják ellenőrizni, harmadrészt pedig azt, hogy hogyan kívánják ezeknek a koncessziós jogot szerzett cégeknek a versenyképességét megőrizni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés