ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! A számvevőszéki és költségvetési bizottság a tegnapi napon tárgyalta meg az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Itt, ahogy képviselőtársam és államtitkár úr is elmondta, a pénzügyi világválság után az Európai Uniónak az elsődleges törekvése is az volt, hogy az ellenőrizhetőség, valamint a pénzpiaci mozgások rendjét próbálja meg úgy megfogalmazni, hogy az Európai Unión belül minél kevesebb válsággóc keletkezzen és annak az ellenőrizhetősége meglegyen. Így például a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról, a tőkepiacról szóló 2001. évi, a fizetési, illetve értékpapír-elszámolási rendszerekben történő teljesítés véglegességéről szóló 2003. évi, a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló, a Nemzeti Bankról szóló 2011. évi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2010. évi törvények azon passzusainak a módosítását kell végrehajtani, lépcsőzetesen ugyan, hisz az Európai Unió 648/2012-es rendelete augusztus 16-án lépett hatályba, és ennek alapján Magyarországnak is a szükséges lépéseket mindenképpen meg kell tenni ahhoz, hogy a jogszabályba is teljes egészében beilleszkedjen. Ez ugyan az első fázisa ezeknek a jogszabályi rendelkezési módosításoknak, tehát ezt még követni fogják azok a hatálybalépések, amelyek az Európai Unió által is megfogalmazódtak.
Itt fontos kiemelni, hogy az Európai Unió ebben a rendeletben megengedi a tagállamoknak a többletszabályozást. Tehát ez egy érdekes dolog, hisz az elmúlt időszakban Magyarország is több alkalommal bocsátott ki államkötvényt, vagy az MNB mozgása, amikor a kamatcsökkentést hajtotta végre, akkor derültek ki olyan visszaélések, amelyek adott esetben a magyar pénzügyi romlást vagy a kamatszinttel való spekulációt tulajdonképpen maga után vonták.
Ez magában a bizottságban is egy komoly, pozitív irányú vitát váltott ki. Tehát itt szeretném külön a bizottságban lévő ellenzéki, kormánypárti képviselőknek is megköszönni azt a hozzáállást, amellyel ezt a törvényt fogadták, hisz mindenki a saját maga részéről fogalmazott meg - és bízva benne, hogy ilyenek az általános vita folyamán is napvilágra kerülnek - olyan hozzászólásokat, amelyek alapján tovább lehet erősíteni majd ezt a törvényt, és annak alapján valóban sokkal szigorúbb feltételekkel, ellenőrizhetőséggel és adott esetben nyomkövetéssel is lehet úgy élni, hogy minél kisebb mértékben forduljon elő olyan spekuláció, mint ami az elmúlt időszakban akár az Európai Unió tagországaiban és Magyarországon is tapasztalható volt.
Itt új elemként kerül be a Betétbiztosítási Alap kötvénykibocsátási lehetősége és annak a forrásbővülése, és itt belép a kártalanítás rendszere is. Ez nagymértékben igazodik a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi törvényhez. Megerősíti az úgynevezett helyi pénznek nevezett forgatható utalványokkal szembeni ügyfélbizalmat, és ezzel a kibocsátások előterjesztését megkerülhetetlenné teszi. Tehát itt is egyfajta sokkal erősebb garanciát fog mindenképpen nyújtani maga a törvény.
A bizottság tulajdonképpen egyhangúlag fogadta el magát az előterjesztést, 2 tartózkodás mellett. A bizottság minden hozzászólója egyértelműen erősítette azt az igényt, hogy valóban, hogy itt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete vagy a Magyar Nemzeti Bank mint szakhatóság tevékenységi körét kell úgy tudni erősíteni, hogy valóban ez a törvény Magyarország esetében minél határozottabban és sokkal erőteljesebben zárja ki a spekuláció lehetőségeit, és ezáltal tényleg biztonság szempontjából is akár a hazai befektetőknél vagy a külföldi befektetőknél, vagy adott esetben az Európai Unión kívüli értékpapír megjelenésén is a megfelelő biztosíték minden további nélkül ott legyen.
Én röviden ennyiben szerettem volna a bizottság álláspontját ismertetni, és még egyszer külön köszönöm a bizottság minden tagjának azt a pozitív hozzáállást, hogy magában a törvényalkotásban, a szigorításban és a törvényi rendeletek módosításában a határozottabb, erőteljesebb (Az elnök csenget.) kontrollt és felügyeleti rendszert akarja megvalósítani.
Köszönöm még egyszer. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés