SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Először is: köszönöm a méltányos hangot, de azért egy-két dolgot hadd javítsak ki. Az egyik, amit mindenképp szeretnék hangsúlyozni, hogy ez a nagyságrendileg 6 milliárd forint, ami erre a három segélyformára eddig megadható volt, továbbra is meglesz, és továbbra is rendelkezésre fog állni, tehát nem fog csökkenni sem ezen a területen, sem egyébként a nagyon széles szociális segélyezési területen a támogatási összeg. Amit én hangsúlyoztam a beszédemben, az az volt, hogy ezeknek az átalakítása történt meg az elmúlt években, pontosan azért, hogy meglegyen az elvárások és a támogatások jogos összhangja, amit a társadalom jogosan várt el mindenkitől; önöktől is annak idején.
Önkormányzati forráselvonásról beszélt, képviselő úr. Ez igaz, ez volt - csak az önök idejében, és azért történt meg az önkormányzatok konszolidációja az elmúlt néhány hónapban, illetve történik meg most is több száz milliárd forint értékben. A családoknál mindenképp egy lehetőség, egy emelkedő összeghatár a 130 százalék, az egyedülállóknál pedig egy olyan határ, amit eddig is megszabhatott magasabbra az önkormányzat; nem mi fogjuk eldönteni, hogy most 150 százalékban vagy még magasabban fogja meghatározni ezt a határt.
Tisztelt Képviselő Úr! Mindenképpen szeretnék a névrokonának, Pál Tibornak reagálni, aki a méltányossági ápolási díjról beszélt Miskolcon. A méltányossági ápolási díj sosem volt kötelező az elmúlt időszakban sem... (Pál Tibor jelzésére:) Akkor bocsánat, nem Pál Tibor mondta, de szocialista képviselőktől hangzott el. Sosem volt kötelező a méltányossági ápolási díj, tehát ilyen értelemben ezt nem mondhatta el sem a miskolci önkormányzat, sem más önkormányzat; ez egy félreértés volt az önök részéről.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés