SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Nem így gondolkodunk, hanem így teszünk, tehát amit én felsoroltam, a segélyezési, támogatási rendszernek a három lába, ami egyébként jól elkülöníthető a családtámogatási rendszertől, ezt így tesszük, és ez most így működik. Tehát nem csak így gondolkodunk.

Apáti István képviselő úr néhány gondolatára szeretnék reagálni. Közmunkacsőd - én el tudom képzelni, hogy vannak olyan helyzetek, ahol valóban nem a legjobb megoldás, de összességében bárhol járok az országban, olyan emberekkel találkozom, akik egyrészt a közmunkát újra és újra fel akarják venni, a Start-munkát, a másik oldalról pedig igenis egy sor olyan munkát végeznek el, végeztetnek el a Start-munka keretében az önkormányzatok, amelyek hasznosak. Láttam bölcsődefelújítást, iskolafelújítást, templomfelújítást, láttam ároktisztítást, a falvak rendbetételét, települések rendbetételét, közparkok rendbetételét. Biztos, hogy vannak olyan helyzetek, mint ahogy egy cég és egy másik cég is összehasonlíthatatlan egymással, hiszen van, amelyiket tehetségesebb, rátermettebb ember vezeti, a másikat meg kevésbé, de összességében ez mégis egy kitörési lehetőség, egy első lépés.

A nulladik lépés pedig, abban igaza van, rászoktatni az egész munkastílusra azokat az embereket, akik évtizedekig nem dolgoztak, miközben évtizedekkel ezelőtt, mondjuk, Budapestet építették vagy sok minden mást építettek az országban. Ez egy iszonyatosan nehéz feladat, és ezért kell elkezdeni nulladik lépésként az iskolánál, és nem véletlen, hogy megpróbáljuk rákényszeríteni őket, ha már több száz milliárd forintot fordít az ország a közös pénzünkből a közoktatásra, akkor annak mindenki legyen része, és ezt egyik napról a másikra nem lehet megvalósítani, és nemcsak hogy része legyen, hanem lehetőség szerint valamilyen módon mégiscsak egy tudással kerüljön ki.

Hosszú távon biztos hogy csak ez vezet el olyan élethelyzetbe, olyan állapotokhoz, amelyek után ön is azt tudja mondani akár foglalkoztatóként is (Az elnök csenget.), hogy azok, akiket foglalkoztat, megérik a pénzüket, és érdemes holnap, holnapután is visszahívni őket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu