KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Pócs Képviselő Úr! Értem én, értjük mi azt, hogy természetesen alkotmányossági szempontból súlyos aggályokat vetne fel, ha egy alsóbb szintű jogforrás - mint kormányhatározat - előbb megjelenne, mielőtt még a törvényt mi, az Országgyűlés módosítjuk, és elfogadjuk ezeknek a szakaszoknak a hatályon kívül helyezését.

Azonban annyira tisztelhetnék legalább a parlamenti ellenzéket - bár önök tudják, hogy nyilván mindent erőből keresztül tudnak vinni ezen az Országgyűlésen -, hogy ha nyilvánvalóan nem is lehet előre elfogadott jogszabálytervezeteket mutatni, de legalább valamiféle tervezetet megismerhetett volna az Országgyűlés. Ahhoz, ha az áldásunkat kérik arra, hogy mi jóváhagyjuk ezt a törvénymódosítást, akkor legalább ismerjük az elképzeléseket, hogy mi lesz helyette vagy lesz-e valami helyette. Mert így, ebben a formában természetesen a semmire nem tudunk igent mondani, nem tudjuk támogatni, mert nem ismerjük az elképzeléseket, ahogy az már itt több képviselőtársamtól is elhangzott.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu