KEPLI LAJOS (Jobbik): Muszáj reagálnom - köszönöm szépen, elnök úr - Pócs János képviselő úrnak egy jóval korábbi hozzám intézett felszólalására, mégpedig azért most, ugyanis azt javasolta nekünk kissé cinikusan, hogy tartsunk gyakrabban frakcióüléseket. Szerinte én azért nem tudom, hogy mi fog ezeknek a törvényből kiemelt szakaszoknak a helyébe lépni majd a kormányhatározatokban, merthogy mi nem konzultálunk frakción belül, pedig ez a mezőgazdasági bizottság ülésén már elhangzott.
Most visszadobnám a labdát, hiszen az előző felszólalásból kiderült, hogy Turi-Kovács képviselőtársam sem tudja, mi fog ezeknek a szakaszoknak a helyére kerülni, milyen lesz a szabályozás. Akkor megkérdezem: önök szoktak frakcióülést tartani? Miért nem tudja egyébként a képviselőcsoport egyik kisgazda tagja sem azt, amit én sem tudok, hogy mi fog ezeknek a szabályozásoknak a helyébe lépni? Akkor mégiscsak valahol a hiba nem a mi frakcióüléseink gyakoriságában van, hanem szerintem valahol egészen máshol.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés