HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Tisztelt Képviselőtársam! Az, amit az adósságkonszolidációval kapcsolatban említett, az tény, hogy egyszeri jelentős segítséget kaptak az elmúlt időszakban a kormányzattól az önkormányzatok e tekintetben, azon települések, amelyek eladósodtak. De pontosan a kistelepülések esetén tudjuk, amiről egyébként szól ez a törvényjavaslat, hogy pont azok voltak azok, akik azért maradtak ki jelentősrészt adott esetben az adósságkonszolidációból, mert nem volt adósságuk. Mert úgy gazdálkodtak, olyan feszesen, olyan szakszerűen és ésszerűen, hogy nem halmoztak fel adósságot, sőt sok esetben megtakarításuk volt. Ezért így ez a rendszer egy kicsit billegős értelmezésem szerint.

Végeredményben, amiről én beszélek, az közel 2800 település, számításaim szerint ennyi település 7000 fő alatti ma Magyarországon a 3200-ból. Tehát igenis nagyon sok település problémáját jelenti ez ahhoz képest, hogy egyébként, ha már ön az adósságkonszolidációt említette, nem annyira sokkal többe kerülne ezt a kérdést rendesen, egyenesen rendezni a kormányzatnak.

Úgyhogy továbbra is azt tudom mondani önnek, hogy nem támogatjuk így, ebben a formában. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu