DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! A kormány a 98 százalékos különadóval határozottan fellépett az aránytalan végkielégítések és a közpénzek pazarlása ellen. Az adót a polgármestereknek és az állami vezetőknek kell megfizetniük a végkielégítések 2 millió feletti része után, a közalkalmazottaknak pedig 3,5 millió forint feletti jövedelemrész után. Tehát az ön által elmondottakkal szemben a 98 százalékos különadó soha sem sújtotta azokat az embereket, akiknek tisztességes és arányos végkielégítés járt. A szabályozás szerint egy igen magas, 3,5 millió forintos küszöbig egyetlen volt állami alkalmazottat sem terhel a 98 százalékos különadó (Bertha Szilvia: Nem igaz! Volt, akinek elárverezték a házát emiatt!), és a kormány soha sem akarta megtagadni a tisztességes végkielégítést. Erősíti ezt az a tény is, hogy eddig csupán 50 ember nyújtott be jogorvoslati kérelmet a bírósághoz, noha a különadó (Bertha Szilvia: Mert nincs pénzük!) ennél jóval többet érintett.

Nos, az egyedi üggyel kapcsolatban a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság 2013 májusában elsőfokú ítéletben megállapította egy volt kormánytisztviselő végkielégítésének 98 százalékos különadóval terheléséről, hogy az a magántulajdon védelmének elvét sérti. Ne vonjunk le azonban ebből messzemenő következtetéseket, hiszen az ítélet az adott ügyben szereplő volt állami alkalmazott egyedi és kivételes körülményeinek vizsgálata alapján született. Tehát önmagában ez az ítélet még nem kötelezi Magyarországot a 98 százalékos különadó visszavonására, és hozzátenném, hogy Magyarországnak még 3 hónap áll rendelkezésére a fellebbezésre.

Továbbra is úgy gondolom, hogy a 98 százalékos különadóval elérni kívánt cél helyes volt, és ha végezetül a szabályozás pontosítására mégis szükség lenne, a túlzott mértékű kifizetések ellen a kormány a jövőben is határozottan fellép.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu