NOVÁK ELŐD (Jobbik): Miniszter úr, nem bánom, leszűkíthetjük a kérdést erre a látszatintézkedésre is, de az állítólagos ügynökmúlt miatt érintett 109 nevet is megnéznénk, hogyan listázták ki őket, amikor az állambiztonsági múltat tartalmazó 19 mágnesszalagot 2060-ig titkosították. Vagy Kubatov Gábornak saját felhasználású ügynöklistái is vannak? Tudjuk, hogy a Fidesz pártigazgatója az elhíresült hangfelvétele szerint csak nyuggereknek nevezi a nyugdíjasokat, akiknek mindenféle pártszimpátiáját és egyéb adatait is nyilvántartják a Kubatov-listákban, de kérdés, hogy ezeket is felhasználták, amikor eldöntötték, hogy kiknek vonják meg a nyugdíjpótlékait?

Végül: már számtalan alkalommal kérdeztem öntől írásban is, nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy kik azok, akik az időhúzásban társtettesek voltak ön mellett, kik az ötfős szakértői bizottság tagjai. Az egyik írásbeli kérdésem címe is az - zárásként kérdezem megint -, negyedszer kérdezem: kik ön mellett a társfelelősei annak, hogy a kommunista kitüntetések után járó nyugdíjpótlékok felülvizsgálata a törvényben előírt határidő után (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) negyed évvel sem történt meg, azaz kiket jelölt a törvényben foglalt ötfős szakértői bizottság (Az elnök ismét csenget.) tagjaivá, akik az időhúzásban részt vettek? (Taps a Jobbik soraiból.)

Forrás: parlament.hu