DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A vita ezen pontján szeretném a törvényjavaslat egyik fontos indokolási mondatát felidézni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Bravó!), és szerintem erre fókuszáljunk.

Hogyan lehet, hogy egy olyan törvényjavaslatot tárgyalunk, amellyel kapcsolatban az előterjesztő is azt mondja, hogy az a diktátum, amit az Európai Bizottság tett felénk, nem méltányos, nem igazságos, nem szükséges? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Szégyen!) Ezt elmondták már többen, képviselőtársaim, de kanyarodjunk már vissza erre! Meg lehet itt vitatni sok mindent a magyar gazdaság helyzetéről, tényleg borzasztó örökséggel kell szembenézni a mostani kormányzatnak, vannak a mostani kormányzatnak is mulasztásai, hibái, de azért most vessük tekintetünket Brüsszel felé, és kérdezzük meg ezeket a diktátorokat, hogy hogyan jönnek ahhoz, hogy a magyar költségvetés számait önkényesen értelmezve, egy Magyarország elleni büntetőhadjárat keretén belül most arra kényszerítik a kormányt, és a kormány meg úgymond ellenállás nélkül, vagy legalábbis verbális ellenállást tanúsítva, teljesíti ezt a diktátumot.

A kormány - egyébként nagyon helyesen - azt teszi, hogy elmondja a kritikáját, elmondja az Európai Bizottságnak, hogy ez az út tarthatatlan, ez egy olyan központosított rendszer működéséhez hasonlít, mint a Szovjetunió. Ebből már nem kérünk, egy ilyen típusú rendszerből. Csak az a probléma, hogy mi ezt világosan elmondtuk már az uniós csatlakozás kampánya idején, akkor az ellenző oldalon voltunk, és most is azon az oldalon vagyunk, hogy világosan látjuk, hogy egy ilyen rendszerbe löktek be minket, ahol a nemzeti szuverenitás ily mértékben lecsökken. És azt mondja a javaslat egyébként, hogy nem érinti a családokat, és a támogatások nem érintik a polgárokat - dehogynem érintik! Az igazságszolgáltatásnál, a bírósági rendszernél történő zárolás, az ügyészségeknél történt zárolás mind a napi működési rendszerüket lehetetleníti el vagy akadályozza meg olyan mértékben, mint a bírósági rendszernél, hogy az egész éves fejlesztések mértékét meghaladó az az összeg, amit zárolni kellett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Tehát ezt visszautasítjuk, és Brüsszel ne adjon diktátumokat Magyarországnak! (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu