DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. És elnézést kérek, hogy ezen a korai órán felszólaláson kívül vitába szálltam önnel, és nem is arra vállalkozom, hogy a 16 percben elmondott összes félelmére válaszoljak, mert nem tudtam követni még a számokat sem, bevallom.

Viszont az megütötte a fülemet, hogy micsoda bűncselekményeket követhet el valaki ezzel a közpénzzel. A szabályozás lényege pontosan az, hogy teljesen követhető lesz a kampánycélra fordítható pénzek útja. Egyrészt azért, mert kártyaforgalommal, elektronikus forgalommal fog ez lebonyolódni, másrészt azért, mert csak meghatározott, a támogatási megállapodásban meghatározott kampányköltségekre lehet fordítani, harmadrészt pedig azért, mert ezt kétszeresen fogják ellenőrizni. Egyrészt amikor majd a jelöltek benyújtják az elszámolást, másrészt pedig később a Számvevőszék is ellenőrizheti.

Elvileg természetesen fennáll annak a lehetősége, ahogyan ön mondja, hogy bűncselekmény elkövetése útján, okirat-hamisítással valakik számlát vegyenek. De elég nagy kockázata van annak a vállalkozónak - bármilyen szolgáltatásról állít ki számlát -, ha egy ilyen négyszeres elszámolási rendszerben akarja a feketejövedelmét megszerezni. Elárulom önnek, ügyvédi praxisomból tudom, hogy ennél egyszerűbb módja is van a hamis számlákkal való kereskedésnek. Biztos, hogy nem pártoknak fogják eladni ezeket a hamis számlákat.

Tehát az ön által elmondott szituáció teljesen életszerűtlen volt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu