DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval, folytatódik tovább az a cirkusz, amit tegnap délután itt a dohánytörvénynél hallottunk. Tegnap ugye, Pálffy képviselő úr, a KDNP-től azzal próbálta menteni a menthetetlent, hogy elkezdett mutogatni a DK-sokra meg a szocialistákra, hogy tőlük tanulták önök azokat a piszkos módszereket, amelyekkel a saját klienseiknek odaadják a trafikokat.

Most ugyanez a műsor folytatódik. Ön, Puskás képviselő úr, azzal érvel, hogy a szocialistáknak már volt idejük nyolc évig - túl sok is -, amikor bizonyíthattak volna. Remek! Ehhez képest Szekeres Imre pedig azzal érvel, hogy lehet, hogy ők rossz gazdaságpolitikát folytattak, de önök még rosszabbat. Na most, ezt kéne abbahagyni. Ennek a levét issza meg az ország, ennek az árát fizettetik meg önök mindenkivel. Becsődölt az a gazdaságpolitika, amit akár önök, akár az álbaloldali kormányok 1990 óta ebben az országban folytatnak, a beruházási ráta pont azért alacsony. Hogy önök folyamatosan mást se csinálnak, mint egymásra mutogatnak, ebből a cirkuszból mindenkinek elege van ebben az országban.

Arról kellene beszélni, hogyan tudnak önök kormányon egy olyan gazdaságpolitikát érvényesíteni, amitől a beruházási ráta nőni fog. Egyelőre önök ugyanazt a politikát folytatják, amit elődeik: egyik megszorító csomag éri a másikat, a legkönnyebb ellenállás irányába mozdulnak el, a rokkantak megélhetését veszélyeztetik, a kistelepülési infrastruktúrát vágják el, a jóléti szektorból vonnak el brutális mértékben pénzeket. Megsemmisítik a lehetőségét annak, hogy például a tudásgazdaság fejlesztésével lehessen növekedési pályára állítani az országot. Az egykulcsos adórendszerrel, a tőkéseknek adott különböző bújtatott kedvezményekkel pedig a lehetőségét elveszik annak, hogy a magyar gazdaságpolitika a helyi gazdaságot erősítse, fejlesztési források menjenek a kis- és középvállalkozásokhoz, fejlesztési források kerülhessenek a zöldberuházásokba.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu