DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt, mielőtt a vezérszónoklatot elmondanám, az imént elhangzottakra néhány rövid reflexió.

Nem felel meg a valóságnak az, hogy nem lettek volna egyeztetések a választási eljárási törvény vagy a kampányfinanszírozás kapcsán. Legutóbb épp a múlt héten kedden volt a KMKF-nek egy ülése, és ott valamennyi magyar párt részt vett, sőt nyilvánvaló a KMKF jellegéből kifolyólag, hogy a határon túli parlamenti képviselettel rendelkező magyar pártok is részt vettek ezen a megbeszélésen. Ott nem politikai oldalról közelítettük meg a választási kérdéseket, hanem kifejezetten szakmai oldalról. Olyan konszenzusok születtek a KMKF múlt keddi ülésén, amiket visszatükröz a jelen törvényjavaslat. Tehát ennyit erről a megjegyzésről.

A másik megjegyzésről. Az teljesen érthetetlen, hogy miért ne az állampolgárok javát szolgálná az, hogy ha az adófizetők pénzéből kevesebb forintot kellene a pártok finanszírozására és a kampányfinanszírozásra költeni. Itt az imént elhangzott vezérszónoklatból, Molnár Zsolt vezérszónoklatából kiderült, hogy azt fájlalja, hogy az MSZP-nek kevesebb jut ebből. Ez lehet; mi, előterjesztők viszont úgy gondoljuk, hogy jelen helyzetben még mindig takarékoskodni kell az adófizetők pénzével, és fokozottabban figyelünk azok elköltésére.

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvényt az Országgyűlés 2013. április 8-i ülésnapján fogadta el, és az 2013. május 3-án lépett hatályba. A törvény elfogadását követően még további szabályozási kérdések merültek fel, így a törvényjavaslat megalkotja az önkormányzati választások eljárási szabályrendszerét, továbbá a választási eljárás tisztasága feletti kontroll hatékonyabbá tételére is javaslatot tesz.

Az Országgyűlés a választási eljárásról szóló törvényjavaslat benyújtása óta elfogadta az új Ptk.-t, így azokat a szabályokat, amelyek a belátási képesség hiánya vagy korlátozottsága miatt a választójogból történő kizárásra vonatkoznak, a javaslat a Ve.-ben helyezi el.

(10.30)

A választási bizottság munkájában a pedagógusok hagyományosan igen jelentős számban vállalnak részvételt. A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozásával azonban a tanárok jelentős része összeférhetetlenség miatt nem lehetne tagja a választási bizottságnak, ami a választások lebonyolításának biztonságát veszélyeztetné. Erre tekintettel a törvényjavaslat a közalkalmazottakat kiveszi az összeférhetetlenségi körből.

A választások lebonyolítása az új autonóm államigazgatási szerv, a Nemzeti Választási Iroda feladatává válik, a választási szabályozás azonban az illetékes miniszter hatáskörében marad.

A választásokra vonatkozó szabályok választásszakmai színvonalának megőrzése érdekében szükséges, hogy a választásokkal napi szinten foglalkozó Nemzeti Választási Iroda részt vehessen a jogszabályok előkészítésében. A választás teljes folyamatának nyilvánossága és átláthatósága megköveteli, hogy a közérdekű választási anyagok azonnal és a lehető legszélesebb körben hozzáférhetővé váljanak. Ennek garanciáját a javaslat előírja: valamennyi ilyen adatot nyilvánosságra kell hozni az NVI honlapján.

A törvényjavaslat a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok számára is lehetővé teszi, hogy a szavazási levélcsomagot személyesen is átvehessék. A személyes átvételre az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyén vagy a miniszter által kijelölt egyéb településeken, továbbá a miniszter által kijelölt külképviseleteken lesz lehetőség. Ez a megoldás nagymértékben segítheti azokat a külhoni választópolgárokat, akik nem szeretnék, ha postai küldeményként kapnák meg a szavazólapot. Ugyancsak a postai kézbesítés elhagyásának lehetőségét szolgálja, hogy a regisztráció során a választópolgár az e-mail címe vagy a telefaxszáma megadásával kérheti, hogy a választási szervek ezeken az elérhetőségeken tájékoztassák őt. A javaslat a beérkező kérelmek ellenőrizethetőségének megkönnyítése és felgyorsítása érdekében lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Választási Iroda online módon férjen hozzá a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatbázisához.

Az ellenzéki pártok és civil szervezetek által felvetett aggályokra válaszul a módosítás széles körű ellenőrzési lehetőséget biztosít a Nemzeti Választási Iroda tevékenysége felett. A szavazási iratok ellenőrzését a Nemzeti Választási Bizottság tagjai, a listát állító pártok által megbízott öt-öt megfigyelő és a nemzetközi megfigyelők, valamint a sajtó is folyamatosan figyelemmel kísérheti. A külhoni szavazatok megszámlálását továbbra is az NVI végzi, de a számlálás az NVB, a listát állító pártok öt-öt megfigyelője, a nemzetközi megfigyelők és a sajtó ellenőrzése mellett történik.

Az Európai Parlament tagjainak választásán nem a területi, hanem az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság jár el a médiakampánnyal kapcsolatos jogorvoslati eljárásban. Ez a módosítás ahhoz a módosításhoz igazodik, amely szerint az EP-választáson ugyanazon választási bizottságok működnek, mint az országgyűlési választáson.

A törvényjavaslat szerint a jelölt nyilvántartásba vétele nem a választási iroda, hanem a választási bizottság hatáskörébe tartozik. Az országgyűlési képviselők választásán az országos nemzetiségi önkormányzat abban az esetben állíthat nemzetiségi listát, ha a nemzetiségiként névjegyzékbe vett választópolgárok 1 százalékának ajánlását, de legalább 1500 ajánlást összegyűjt. Az ajánlásgyűjtés azonban nem lehet sikeres, ha a nemzetiségi önkormányzat nem tudja, hogy kitől gyűjthet aláírást, azaz ha nem áll rendelkezésre a nemzetiségiként regisztrált választópolgárok neve és címe. A javaslat ezen adatok átadását írja elő, és megfelelő adatvédelmi rendelkezéseket állapít meg.

A szavazási iratok leadásának megkönnyítése érdekében a javaslat lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Választási Iroda vezetője igény szerint elrendelje egyes külképviseleteken a napi nyitvatartási idő meghosszabbítását.

A korábbi igazolással szavazás intézményét átjelentkezésként továbbra is fenntartja a javaslat, annak eljárási szabályait azonban összhangba hozza az országgyűlési és az EP-választás során is bevezetett átjelentkezéssel.

A javaslat biztosítja a választójog egyenlőségének érvényesülését az időközi választásokon. Ennek értelmében az, aki az általános választáson átjelentkezéssel a tartózkodási helyén szavazott, az időközi választáson is ugyanezen településen szavazhat.

A javaslat lehetővé teszi, hogy nagy számú nemzetiségi választópolgár esetén a településen több nemzeti szavazókört is kialakíthasson a HVI vezetője.

A javaslat lehetővé teszi, hogy a választópolgár a levélszavazási csomagot a postai feladás mellett személyesen is leadhassa.

A javaslat rendelkezik arról az esetről, ha az országgyűlési képviselők választására és az európai parlamenti választásokra ugyanazon a napon kerülne sor. Ebben az esetben az EP-választás eljárási szabályai az országgyűlési választás eljárási szabályaihoz igazodnak.

Az országgyűlési egyéni választókerületek számának csökkentése és a választókerületi beosztás módosítása miatt a 2014. évi általános választások alapvetően eltérő választókerületi struktúrában kerülnek majd megtartásra, mint ahogy a 2010. évi választáson történtek.

Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 24. § (2) bekezdése szerint, ha a 2014. évi általános választásokat megelőzően időközi választásra kerül sor, akkor az érintett választókerület területét az Országgyűlésnek törvényben kell meghatároznia. Egy 2013. szeptember 1-jét követő időpontra kiírt időközi parlamenti választáson olyan körzetekben választanánk képviselőket az állampolgárok, amelyek a választókerületek 2014. évi átalakulására figyelemmel megszűnnének, teljesen átalakulnának. Az így megválasztott országgyűlési képviselő a megválasztását követő néhány hónapon belül automatikusan elveszítené mandátumát, emiatt pedig indokolatlan, az állampolgárokra nézve is súlyosan hátrányos lenne milliós nagyságrendű kiadásokkal járó, kétfordulós országgyűlési időközi választások lebonyolítása.

Balatonvilágos település az Országgyűlés 96/2012. (XII.18.) OGY határozata alapján Veszprém megyéből Somogy megyébe került átcsatolásra. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 4. § (9) bekezdése szerint ilyen esetben az Országgyűlésnek gondoskodnia kell az egyéni választókerületek határainak megváltoztatásáról is - ezt tükrözi vissza szintén a törvényjavaslat.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Most tekintsük a másik törvényjavaslatot! A kampányfinanszírozás átláthatóbbá és ellenőrizhetőbbé tételére tett kísérletek mindeddig kevés sikerrel jártak, ezen kíván most az előterjesztők által benyújtott új törvényjavaslat változtatni. Nyilvánvalóan szükséges az alaptörvényben és a választási eljárásról szóló törvényben rögzített kampányszabályokon kívül egy olyan szabályozás, amely megfelelő nagyságrendű, ugyanakkor átlátható forrást biztosít a pártok számára programjuk választók számára történő bemutatásához, mindeközben a választás évében nem lesznek jogosultak a pártok az éves működési támogatásra.

Ezen célok megvalósítását szolgálják a javaslat rendelkezései. Melyek ezek? Annak érdekében, hogy az országgyűlési választáson minél több egyéni jelölt megmérettethesse magát, és a választópolgárok a lehető legtöbb jelölt közül választhassanak, illetve ne csak a nagyobb pártok rendelkezhessenek megfelelő forrásokkal, hogy egyéni választókerületi jelöltjeik választási programjaikat a választópolgárok számára bemutathassák, ezért a javaslat minden egyéni választókerületi jelölt számára azonos összegű költségvetési támogatást biztosít kampányköltségeik fedezésére.

(10.40)

Az egymillió forint összegű kampánytámogatás kiutalása a Magyar Államkincstáron keresztül történik. A jelölt nyilvántartásba vételét követően egy kincstári kártyát kap, amellyel a kampány során rendezheti számláit, és a választás után utólagos elszámolással tartozik a Magyar Kincstár felé. A kincstári kártyával pénzfelvétel nem lehetséges.

A kampánytámogatás felhasználásának, az elszámolásának, az ellenőrzésének részletes szabályai miniszteri rendeletben kerülnek majd megalkotásra. Annak érdekében, hogy a jelölt minél hatékonyabban használja fel a kampánytámogatást, illetve megakadályozandó az esetleges visszaéléseket, a javaslat előírja, hogy a választókerületi szavazatok legalább 2 százalékát meg nem szerző jelölteknek kamattal növelten kell visszafizetni a támogatás összegét.

Az országos listát állító pártok a jelöltállítással arányos mértékű költségvetési támogatásra jogosultak a javaslat szerint, ami a költési limit maximális összege alapján kerül kiszámításra. A támogatás összege, figyelembe véve, hogy az egyfordulós országgyűlési választáson nem kell a pártoknak fizetniük politikai reklámok közzétételéért, jelentősen csökkenti a pártok kampánnyal kapcsolatos forrásigényét, ezen keresztül pedig a korrupció lehetőségét is.

A jelölő szervezeteknek járó kampánytámogatás az országos lista nyilvántartásba vételét követően kerül kiutalásra, a pártok és az országos nemzetiségi önkormányzatok részére, melyet kizárólag a választási kampányra lehet fordítani. A későbbi viták elkerülése érdekében a közös pártlistát alapító pártoknak már a közös pártlista nyilvántartásba vételekor meg kell állapodniuk egymással a közös pártlistának járó kampánytámogatás egymás közötti felosztásáról. A választási kampányra összesen fordítható pénzösszeg, az úgynevezett költési limit rendszeresen, minden választás alkalmával vitákat generált annak betarthatóságáról és arról, hogy mennyiben segíti vagy gátolja a kampányköltségek átláthatóságát.

A törvényjavaslat szerint jelöltenként 5 millió forint összegű költési limit, amelyet minden jelölő szervezet legfeljebb a megszerezhető mandátumok száma után vehet figyelembe, a jelenlegi gazdasági viszonyok közötti reális és betartható mértékű szintet határoz meg, amely az átlátható kampányfinanszírozást segíti elő, akárcsak az a rendelkezés, amely szerint a közös jelölteket vagy közös listát állító pártok a költési limit tekintetében egy pártnak tekintendőek.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselőtársaim! Kérem, támogassák a két törvényjavaslatot, a KDNP szintén támogatja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu