NAGY CSABA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Röviden szeretnék hozzászólni a törvényjavaslathoz, és egy-két olyan gondolatot kiemelni, ami mindenképpen abba az irányba visz, hogy azt a kérést fogalmazzuk meg a tisztelt Országgyűlés felé, hogy támogassák ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását.
(20.40)
Mint ahogy államtitkár úr mondta, hogy 1174 állami ingatlanról van szó, ami 431 önkormányzatot érint, ami mindenképpen egy pozitív döntési folyamat. Talán még annyit emelnék ki abból a törvényjavaslatból, ami az önkormányzatok pozícióját erősítheti, hiszen ha esetleg egy nem ismert körülmény felmerül az ingatlanátadásokkal kapcsolatosan, akkor maga a jogalkotó gondolt arra a szándékra, hogy az önkormányzatnak lehetősége van egy eljárásban a szerződéstől való elállásra, tehát ez is az önkormányzati rendszer lehetőségeit biztosítja.
Nagyon fontos az, hogy kormányzati szándék volt mindenképpen az, hogy az önkormányzatokat konszolidálják, és azt gondolom, hogy az adósságállományok körébe is akár, ha tágan értelmezzük, a PPP-beruházások is beletartoznak. Tehát az is fontos, hogy 17 önkormányzat tulajdonképpen olyan vagyonelemhez jut, amit korábban is szándékában állt megszerezni, de pénzügyi források híján ebbe a nagyon rossz konstrukcióba belekényszerítve próbálták meg ezeket a kérdésköröket megoldani, illetve ezeket az ingatlanfejlesztéseket véghezvinni. Végre ezt is le tudta rendezni ilyen tekintetben a kormány.
Amit a magam részéről mindenképpen szeretnék kiemelni, hogy több olyan vagyonjuttatás van, amiről azt gondolom, hogy a kormányzati szándékokat alapvetően bemutatja, ilyen például a budapesti rákosfalvi Szent István római katolikus egyházközségnek juttatandó ingatlan, illetve épület. Ilyen lehet Egyek 543-as helyrajzi számú ingatlanja, ami szintén a római katolikus egyház, illetve a Szent József-plébánia Egyek belső egyházi jogi személynek minősülő egységét érinti.
Fontos még az, hogy a Zirci Ciszterci Apátság tulajdonába öt külön helyrajzi számú ingatlan kerül, és az is, hogy a Magyar Cserkészszövetség is ingatlanokat fog ebben a törvényjavaslatban megkapni. Ebből a megközelítésből is, és abból a megközelítésből, hogy azt gondolom, ez a törvényjavaslat mindenképpen az önkormányzatiságot erősíti és az önkormányzati és az állami szerepeket is összhangba hozza, kérem azt képviselőtársaimtól, hogy támogassák a törvényjavaslatot.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés