PATAY VILMOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én Bertha Szilvia képviselőtársam egy igaztalan állítására szeretnék reagálni, és kérdezem, hogy miért nem elfogadható önnek a szakképesítéssel kapcsolatos kételyeire a foglalkoztatási bizottság ülésén kapott válasz, hiszen a mostani javaslat ezen a téren egy pontosító rendelkezés annak érdekében, hogy bizonyos munkakörökben alapfokú iskolai végzettség nélkül is lehessen a jövőben is közalkalmazottként dolgozni.
Önnek miért nem elfogadható, hogy ha pár száz fős vagy esetleg ezerfős kistelepülésen valaki, valakik egyébként megfelelnek, akkor dolgozhassanak továbbra is takarítóként vagy éppen konyhai kisegítő személyzetként, akkor is, ha nem végezték el - akármilyen oknál fogva is - a nyolc általános iskolát.
(17.20)
A gyakorlatból is tudok példát mondani. Ha eddig az önkormányzat kezelésében lévő általános iskolában az illető konyhai kisegítőként dolgozott, és most az általános iskola állami kezelésbe került, innentől kezdve ugyanazt a munkát miért ne végezhetné el azon a kistelepülésen, ha egyébként a döntéshozóknak e tekintetben megfelel. Azt gondolom, hogy a törvényjavaslat pontosan ezt pontosítja, hogy ez a folytatás lehetséges legyen. Véleményem szerint éppen ezért az ön javaslata, észrevétele nem életszerű ezen a téren. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés