Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minket a Jobbik-frakcióban nem a forint és egyéb devizák mutatói és keresztmutatói motiválnak. Főleg azért nem, mert Magyarország ráhatása mérhető ezekre, de azért lássuk be, hogy eléggé korlátozott. Tehát amikor önök kapják a kritikát, hogy a forintárfolyamot agyonvágták, akkor rendszeresen visszadobják azzal, hogy azt nemzetközi spekulánsok, intézetek és cégek, társulatok befolyásolják, nem pedig önök.

Én azt mondom, hogy ha önök külföldi elemző cégeknek akarnak megfelelni, és egyébként fontos és értelmes helyi adatsorokat emelnek ki, akkor nagyon rossz úton járnak. Hiszen ezen külföldi elemző cégek nemcsak egymásnak mondanak ellent, de Magyarország érdekeit a legritkább esetben képviselik. A multicégek bővítései adott esetben lehetnek is jók. Ha három munkahelyet biztosítanak, főleg ha az értelmes munkahely, akkor én még támogatni is tudnám. De ez nem hosszú távú megoldás! Az, hogy Magyarország beszállító legyen és összeszerelő üzemek bedolgozó munkásai legyünk, nem jövőkép. Tessék megnézni azt a mutatót, amely azt fejti ki, hogy az öt főnél többet foglalkoztató magyar kis- és közepes vállalkozások hány főnek tudnak munkát adni. Azt tetszenek látni, hogy folyamatosan csökken ez a szám, és ez a mutató az utóbbi egy év viszonylatában is romlott.

Tehát még ha a multicégek, akik egyébként csak az itt lévő munkahelyek töredékét biztosítják, hisz kétharmadot a kis- és közepes vállalkozások, a magyarok biztosítanak, tehát ha a multicégek még bővülnek is, ezen bővülésből esetleg a munkabér egy része csapódik le Magyarországon, de a profitból szinte semmi. Magyarország előtt az út a tisztességes magyar kis- és közepes vállalkozások felfuttatása lehet, a saját erőkre, saját erőforrásokra való támaszkodás.

Egyébként az EU pályázati rendszer tökéletes átalakítása vezethetne e felé, hiszen lássuk be, egy szűk kör számára érhetők el jelenleg ezek a források, értelmetlen beruházások tömkelege zajlik. Nagyon jó a kistelepülésen a díszburkolat építése is, de hosszú távú munkahelyet, piacosítható magyar márkát és terméket nem biztosít, éppen ezért más úton kell elindulni, és semmiképp sem a külföldi elemző cégeket kövessék ezen az úton.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu