Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem sikerült tehát választ kicsikarnom arra, hogy a kormányzat elfogadhatónak tart-e egy olyan modellt, miszerint profitérdekeltségek nélkül, a NAV rendszerébe kerülve állami monopólium legyen a végrehajtás rendszere. Nagyon reméljük, hogy a következőkben a kényszer fogja önöket arra rávinni, hogy elinduljanak ebbe az irányba, hiszen az a társadalmi - mondhatjuk, hogy forradalmi - hangulat, ami kezd kialakulni a károsultak nagyon széles köreiben, nyilvánvaló, hogy cselekvési kényszert fog önökben kiváltani.
Amiről azonban most beszélünk, az egy sokkal szélesebb értelemben vizsgálandó dolog, hiszen nagyon sok felvetésünk elhangzott, és ezek közül nagyon kevés csapódott le ebben az előterjesztésben, amely keveset én részint támogatni tudom. Támogatni tudom azt is, hogy bizonyos összeghatár alatt ne lehessen rögtön elvinni a házat; azt is támogatni tudom, hogy nagyobb eséllyel maradjon az autó annál a károsultnál, aki a gyermekét ezzel szállítja, vagy akinek munkavégzéséhez kell, viszont vannak olyan nagyon egyszerű, nulla forintba kerülő lépések, amelyek nem terhelik a költségvetést, de rendet vághatnának ebben az egész végrehajtási rendszerben. Többször javasoltuk például a végrehajtási jutalék 2, azaz kettő százalékban történő maximálását. Itt a jutalék mellé tessék a költségeket is odaérteni, hiszen manapság nem ritka, hogy a végrehajtási jutalék és a bevallott költségszint együttesen mintegy 10 százalékos szintet is elérhet, tehát egy tízmilliós panellakás esetén - ha Budapestről beszélünk - nagyon sok esetben egymilliót elvisz a végrehajtó, és ez egyáltalán nem vicces dolog, sőt.
Hangsúlyoztuk azt is, hogy a végrehajtók egy része - még egyszer mondom, tisztelet a kivételnek, ezt mindig mondjuk el, hogy a végrehajtási eljárásokra bizonyos esetekben szükség van, és bizonyára vannak közöttük tisztességesen dolgozó szakemberek is, én ugyan nem ismerek sokat, de biztos vannak ilyenek - tudatosan duzzasztja az adósságokat. Nagyon sokan ezt egészen addig a szintig megteszik, amíg behajthatóvá válik, és ráterhelhetővé válik az egész az ingatlanra, a lakásra, és előidézhető egy olyan helyzet, hogy sokkal nagyobb értéktöbblet vész kárba, mint amennyi indokolt lenne a végrehajtást kezdeményező ismérvei szerint. E tudatos duzzasztással szemben nem jelent megoldást az, hogy önök bevezetnek egy összeghatárt, ami fölött el lehet vinni egy ingatlant. Egyébként egy 500 ezres összeghatárról van szó, ami azért nem olyan nagyon magas összeg egy átlagos ingatlan átlagos piaci értékéhez képest, de el kell mondanunk azt, hogy ez önmagában még nem szünteti meg ezt a duzzasztási tendenciát, tehát a jogalkotónak nagyon fontos lenne ezen a területen is lépni.
Ma is egyébként nagyon sok olyan eset fordul elő, amikor a végrehajtó végzés vagy a szükséges papírok nélkül érkezik, és bizony elkezdi azt a cselekményt, aminek a vége az, hogy egy család elveszíti az otthonát, és mint tudjuk, a visszarendezés, visszarendeződés lehetősége egészen elképesztően minimális, és nincs is jogorvoslati lehetőség nagyon sokszor. Nagyon jó, hogy nem lehet a házat rögtön elvinni, de segítene egy olyan javaslat, ami a zálogtárgy értékénél nem teszi nagyságrenddel magasabbra vihetővé a fennálló tartozás mértékét, tehát egy olyan javaslat, amelynek értelmében egy tízmilliós lakásra nem lehet 26 millióval tartozni. Egy ésszerűségi felső határt igenis húzni kell, amivel pedig a bankrendszer visszaéléseit is csökkenteni lehet, és a devizahitel-károsultak helyzetén is lehet legalábbis enyhíteni.
Felmerült itt, hogy egyfajta elsétálási lehetőséget biztosítsanak adósoknak. Vannak olyan esetek, amikor jó ez a walk away típusú szisztéma, ami a tengerentúlról szivárogna be ide, de azt is látnunk kell, hogy ez rendszerszintű megoldást nem jelent. Van ám itt egy olyan óriási terület az előterjesztéssel kapcsolatban - most a gyermekvédelem területére gondolok -, amely esetében ki kell mondanunk, hogy elképesztő hiányosságok tapasztalhatóak, és ezen elképesztő hiányosságok megoldása nélkül nem lehet továbblépni. Nyilvánvalónak látjuk azt is, hogy ha inkasszál a végrehajtó, a hatóság vagy bárki, akkor igenis figyelembe kell venni a gyermekek számát, tehát amikor adott esetben munkabérből inkasszálnak, akkor egy sávosan kidolgozott rendszer alapján, minél több gyermek él abban a családban, annál kevesebb jövedelmet lehessen elvonni. Éppen azért van erre szükség, mert a gyermekek élethez való jogát nem csorbíthatja az, hogy adott esetben a szülővel, a céggel, az ingatlannal mi történt, tehát nagyon fontos lenne az, hogy minél több a gyermek, annál több forrás maradhasson minden körülmények között a családnál, hogy éhezés ne legyen egy ilyen eljárás vége, és a család szétszakítása se történhessen meg.
Éppen ezért halaszthatatlan feladat lenne, hogy az önkormányzatoknál legyen működő adósságrendezési szolgálat, jelen pillanatban ugyanis nincsen, és az, hogy jelen pillanatban nincs, vagy nem működik megfelelően, azt a helyzetet idézi elő, hogy a birtokvédelem is legalábbis hiányos. Egy nagyon egyszerű példával élve, a gyermekek számára adott lehetne a jegyzői védelembe vétel lehetősége, amelynek során már a közjegyzőnek egyébként kötelessége lehetne riasztani az egész gyermekvédelmi rendszert, akkor, amikor a végrehajtási záradék kiadását kérik tőle. Ily módon, sikeres nemzetközi példák alapján - bár ezeket annyira nem szeretjük, de van, ami bevezethető belőlük - 1+1 évre felfüggeszthető lenne a teljes végrehajtás, tehát legalább a nagycsaládosokat, a sok gyermeket nevelő, dolgozó szülőkkel ellátott családokat, vagy legalábbis olyanokkal ellátottakat, akik a munkaerőpiacon megpróbálnak érvényesülni, igenis mentesíteni kell.
Milyen dolog egyébként az is, hogy záradékoláskor a közjegyzőnek nem kötelessége még alapszinten sem megvizsgálni az okiratok jogszerűségét? Itt el lehetne gondolkodni azon is, hogy ki lehetne venni a közjegyzők kezéből a végrehajtás kezdeményezésének lehetőségét, vagy legalábbis, ha felmerül ezen rendszerszintű változás gondolata, akkor gondoljuk végig, hogy milyen úton lehetne még továbbindulni. Az egész devizahiteles krízis is abból ered ugyanis, hogy rendszerszinten nem mert, nem akart változtatni senki, és azt is látnunk kell, hogy ily módon, ebből kifolyólag egy olyan helyzet állt elő Magyarországon, amelynek kezelését ez a kormányzat is elmulasztotta, hiszen tudjuk, hogy 619 ezer olyan hiteladós van Magyarországon, akin senki semmilyen eszközzel és semmilyen módon nem segített.
Azt szeretném még egyszer kiemelni, hogy igenis érdemes lenne a civilek szavára hallgatni, hiszen az egyébként minden parlamenti pártot meghívó Hiteles Mozgalom, az Otthonvédelmi Tanács tagjai, akik olyan civil szerveződésekből állnak, amelyek folyamatosan minden esetben védik a károsultakat - legyen szó lakáshitelesekről, autóhitelesekről, a közműcégek károsultjairól -, irgalmatlanul nagy tapasztalati tömeggel rendelkeznek mind az országgyűlési képviselőkhöz, mind pedig a hivatalos szervek és a felügyeleti szervek szakembereihez képest. Ha tehát azt keresik, hogy a végrehajtási eljárás során milyen problémák, milyen anomáliák merülnek fel, nem lenne semmi egyéb dolguk, mint elfogadni azokat a civil meghívásokat, amiket mi, jobbikosok egyébként rendre elfogadunk, és részt venni azokon a találkozókon, ahol bizony ezek a terepen képzett és a való életből tapasztalatokat merített emberek azonnal és pillanatok alatt megosztanák önökkel, hogy milyen területen milyen problémák merülnek fel, és hogyan lehetne ezeket megoldani.
A gyermekvédelmi rendszerrel kapcsolatban azon gyermekvédelmi csomag kapcsán, amit az imént kiemeltem, teljesen egyértelmű, hogy végig lehetne vinni ezeket a változtatásokat, de ezeket nem lehet pusztába kiáltott szavak által végigvinni, nem lehet kampányszerűen a következő egy évre vonatkozóan ezeket a kis változtatásokat kezdeményezni, de a rendszert érintetlenül hagyni. El kell mondanunk tehát, hogy egy gyermekvédelmi csomag és a teljes végrehajtási rendszer átalakítása tekintetében halaszthatatlan feladatok várnának a mostani kormányzásra is, és nyilvánvaló, hogy bárki követi önöket, óriási súlyként fog ránehezedni ez a probléma, ennek megoldása nélkül pedig a nemzetgazdaság sem lendíthető mozgásba.
Csak arra tudom tehát önöket kérni - inkább felszólítani -, hogy végre vegyék észre a fától az erdőt is, és oldják meg rendszerszinten azt a problémát, vonják állami monopólium alá a végrehajtás egész rendszerét, szüntessék meg a visszaéléseket és a profitérdekeket ebben a rendszerben, és végül, ami a legfontosabb, a gyermekeket védjék meg ezen eljárás mindenféle káros hatásától. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(0.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés