DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ismerjük a költő mondását: "Rendezni végre közös dolgainkat, / ez a mi munkánk, és nem is kevés." Az mindenképpen biztató, hogy a Ház bármelyik oldaláról elhangzott hozzászólások elítélik a borzalmakat, elítélik a kommunisták, a fasiszták és más nemzetnyomorítók által elkövetett bűnöket. Többen is jelezték - Lendvai Ildikó és Mirkóczki Ádám is -, hogy a történészek dolga a múlt feltárása, bízzuk a történészekre a történelmet. Aztán egy csavarral politikai állásfoglalást fogalmaznak meg.

Én Révész Máriusszal értek egyet, aki azt mondta, hogy a tudatlanság ellen kell fellépnünk. Hát hova jutunk akkor, ha azt gondoljuk, hogy az oktatásban csak egyetlen eszköz van, az, hogy a helyszínre fuvarozzuk a diákokat, legyen az Auschwitz, legyen az a Terror Háza vagy Recsk. Én úgy gondolom, az oktatásnak sokkal komolyabb feladatai és lehetőségei is vannak ezen a téren, hiszen ha ezen az úton mennénk tovább, akkor el kell őket vinnünk a Don-kanyarba és sok egyéb más helyre is, ahol a történelmünk különböző eseményei zajlottak.

Úgy gondolom, hogy nagyon komoly feladatunk van a nemzetneveléssel kapcsolatban, nagyon komoly feladatunk van az ifjúság felvilágosításával, nevelésével, a történelemoktatással kapcsolatban is. Elsősorban erről kellene a vita kapcsán beszélni, hiszen így tudjuk a generációkat arra nevelni, hogy ők maguk is olyan humánus emberek legyenek, akik elítélnek minden ilyenfajta borzalmat.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu