GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Államtitkár Asszony! Államtitkár Úr! Nekem Michl képviselő úr adta a két percre az okot, de úgy érzem, hogy talán választ Hoffmann Rózsa államtitkár asszonytól kaphatok.

Képviselő Úr! Ön és az államtitkár asszony is pedagógus karról, etikai kódexről beszélnek. Ugyanakkor én mint nem pedagógus, de ezt tapasztalom, hogy a nemzeti köznevelésről szóló törvény egyes részei szeptemberben életbe lépnek, tehát az intézményekben állítják össze a programokat, az óraterveket egyes pedagógusokra. És amikor a tantestület összeül, és erről Michl képviselő úr beszélt, ekkor jött az ötletem, hogy ezt megosztom önökkel, és talán választ adhatunk a kétkedő pedagógusoknak, hogy ha az életpályamodell csak jóval később lép életbe, akkor most azzal szembesülnek a pedagógusok, hogy többletfeladatot kapnak pénz nélkül. Azt gondolom, hogy ez nem a megbecsülés irányába mutat. Erre valamilyen választ kellene adni. Ha nem, akkor viszont az intézményvezetők kerülnek rendkívül nehéz helyzetbe a következő hetekben és a tanévkezdéskor.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu