GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Én is akceptálom, amit ön mond, de azért ne maradjanak olyan dolgok a levegőben, amik nem igazak. Azt mondja Rónaszékiné képviselő asszony, hogy jobban teljesít. Megértem, hogy ön nem foglalkozik a költségvetéssel, de a tegnapi vitában tökéletesen kiderült, hogy az államadósság, az, ami 2010-ben az Unió átlaga körül volt, nem csökkent az Orbán-kormányzás időszakában, de közben eltűnt 3000 milliárd magán-nyugdíjpénztári befizetés. Tehát nem tettek mást - és én tudom, hogy ön is gyereket nevel, nekem meg már unokáim vannak - ezzel a trükkel, mint azt, hogy 5-10 év múlva következő időszakra áttolták azt a kiadást, amit majd nyugdíj címén ki kell fizetni.
A végtörlesztés, tisztelt képviselő asszony, azok kerültek bajba, akik elvesztették a válság miatt az állásukat, és akiktől önök az adórendszerükkel elvették a jövedelmük jelentős részét. Erre lehetne az a válasza, de tegnap ezt is rendbe tettük, hogy a minimálbér látványos emelése. De képviselő asszony, ezzel is a vállalkozásokat több mint 30 ezer forinttal terhelték egyetlen munkavállaló esetében, miközben a munkavállaló mindössze 4 ezer forintot kapott a borítékjában. Tessék kiszámolni!
Tehát mi történik? Aközben, hogy arra hivatkoznak, hogy itt most törvényi erővel kontrollálják, ezt igen, de hogy a kenyér ára mennyivel lesz drágább azért, mert nekik meg kell fizetni azt az energiaárat (Németh Szilárd István: 3,60 lesz a kenyér megint!), de megyek még tovább. Tisztelt Kőszegi képviselő úr, sajnos kevés az időm, nézzen már utána, ön nem volt itt, hogy '98 és 2002 között az Orbán-kormány változtatta meg az energiaárak számításának árképletét, és nyitotta fel azt a szelencét (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amit nem kellett volna felnyitni.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés