ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr.

Most a módosító javaslatokról határozunk. Ezek mindegyikét az előterjesztő nyújtotta be, de a Fidesz a 3. és 5. pontokról külön szavazást kér.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott javaslatokat az 1., 2., 4. és 6. pontok szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 234 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért pontokról döntünk.

A 3. pontban az előterjesztő az egységes javaslat 3. § (1) bekezdésében az építésügyi törvényt módosítja. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 4 igen szavazattal, 281 nem ellenében, 43 tartózkodás mellett elutasította.

Az 5. pontban az előterjesztő az egységes javaslat 3. § (4) bekezdésében a törvény 9/B. § (2) bekezdés c) pontjának elhagyását javasolja, amely településrendezési eszköznek minősíti a Fővárosi Önkormányzat által kidolgozott Duna-parti építési szabályzatot. Az előterjesztő támogatja, de a Fidesz kérte arról a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 2 igen szavazattal, 319 nem ellenében, 11 tartózkodás mellett elutasította.

Felhívom szíves figyelmüket a zárószavazás előtt, hogy az egységes javaslat imént módosított sarkalatossági záradéka értelmében az 1. és 5. §-ok, valamint a melléklet elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11110. számú törvényjavaslat minősített többséget igénylő részeit az egységes javaslat szövege szerint. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat minősített többséget igénylő részeit 247 igen szavazattal, 45 nem ellenében, 45 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egyszerű többséget igénylő részeket teszem fel szavazásra. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11110. számú törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeit az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a törvényjavaslat egyszerű többséget igénylő részeit 275 igen szavazattal, 45 nem ellenében, 12 tartózkodás mellett elfogadta.

Soron következik az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal arányos díjról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/11109. számon, az egységes javaslatot pedig T/11109/10. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Az egységes javaslathoz benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amely T/11109/14. számon érhető el.

Kezdeményezem, hogy a záróvitát egy szakaszban folytassa le az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, az kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen, ez látható többség.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Megnyitom a záróvitát az ajánlás 1-20. pontjaira, és megkérdezem, hogy kíván-e valaki felszólalni.

Megadom a szót a Jobbik-képviselőcsoportból Kepli Lajos képviselő úrnak.

Parancsoljon!

Forrás: parlament.hu