ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Nem szeretnék egy ilyen együttműködő hangulatú alkalmat paprikássá alakítani, de önnek nem engem kell arra figyelmeztetni, hogy a devizahitel-károsultaknak a szemébe nézzünk. Biztassa azokat, akik ebbe a helyzetbe hozták őket! (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) A mi dolgunk csak abban áll és a mi felelősségünk annyi, hogy megpróbáljunk segíteni azokon, akiket a szocialisták hoztak ebbe a helyzetbe, tisztelt képviselőtársam. Ezért nekünk nem szembesítésre van szükségünk, mert ismerjük ezt a problémát, hanem arra van szükségünk, hogy közösen, ha lehet, önökkel együtt is kigondoljuk (Nyakó István: Nem kell shortolni, miniszterelnök úr!), hogy akiket a szocialisták belelöktek a kátyúba, hogyan tudjuk őket onnan kisegíteni. Ezért még egyszer mondom, ne szembesítésre hívjon bennünket, hanem inkább ajánlja fel az együttműködését, amit szívesen veszünk.
Ami egyébként a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. működését illeti, mint tudja, az megvásárolja a hiteladós ingatlanát, és méltányos bérleti díj ellenében bérlőként változatlanul bent tudnak maradni a lakásban, ilyen esetünk van ebben a pillanatban 3300 felajánlás, amit befogadtunk, és a tervünk az, hogy 2014 végéig ez a szám 25 ezerre is nőhet. Egyébként minden megoldás érdekel bennünket, minden előterjesztést és jobbító szándékot örömmel fogadunk. (Nyakó István: Egymillió új munkahely!)
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés