VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Részben Pál Béla képviselőtársammal abban egyet tudok érteni, hogy nem az a megoldás megtakarítási szempontból, hogy bizonyos juttatásoknak a maximált lehetőségét, a folyósítható juttatások mértékének a maximumát lejjebb visszük, hanem a megtakarításoknak inkább az lenne a módja, az lenne a járható útja, ha végre egy normális szempontrendszert alakítanánk ki, egy kritériumrendszert alakítanánk ki, és ezzel csökkentenénk azoknak a számát, akik nagyon sokszor jogosulatlanul jutnak hozzá akár segélyekhez, akár egyéb más szociális ellátásokhoz.

Tehát így ebben a formában a zárószavazás előtti módosító indítványt támogatni nem tudjuk, viszont azzal az elvvel egyetértünk, hogy nem a juttatások csökkentése, hanem a juttatások szankciórendszerének, illetve a juttatások kritériumainak a kialakítása lenne a megfelelő irány arra, hogy az állam által még mindig nagyon nagy mértékben a segélyezési rendszeren keresztül az ablakon kiszórt milliárdokon spóroljunk.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu