DR. ILLÉS ZOLTÁN vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Most akkor tényleg úgy, visszautasítom, hogy a politikai ellenfelekkel szemben ilyen eljárások lennének, és nem tűröm el, ahogy ön is, én sem tűröm el, hogy akár velem szemben, akár a frakciómmal, akár a kormányommal szemben, én a kormányzatnak vagyok tagja, de mint parlamenti képviselője ennek a frakciónak, nem tűröm el, hogy ön olyan gyanúsítást tegyen, amit nem tud megalapozni, és ha így csinálja - (Dr. Apáti István: Én nem ezt mondtam.) de, ezt mondta -, onnantól kezdve a jogi következményekkel önnek számolnia kell.
És most jelentem be még egyszer, hogy én az elszámoltatás területén nem bírok cselekvési lehetőséggel, nincs tudásom róla, és a szakmai területemen pedig, ahol bűncselekmény gyanúja fölmerült, ott megtettem a megfelelő lépést a minisztérium megfelelő jogi főosztálya felé, amely utána a dolgokat továbbviszi. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés