DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megdöbbentő, hogy a Jobbik képviselője az előbb még általam rasszistának tartott megközelítésből aggódott az adófizetők pénzéért, most meg jogvédő szempontból kártalanítási igénykiterjesztést javasol bizonyos esetekre. Úgy gondolom, pont ez a két egymás utáni hozzászólás mutatja, hogy valami más elvi indíttatás vezeti őket, mint az egyszerű jogi mérlegelés. Azzal, amit mondtam, nem nyilvánítottam személy szerint önt rasszistának, de az, hogy a gondolkodásában bizonyos rasszista karakterű megközelítés valószínűleg fellelhető, ebből a két hozzászólásából rögtön látszik.

Viszont az ajánlás 6. pontjában megjelenített javaslat rávilágít arra, hogy ez az egész 124. § 1a) pont rossz. Egyrészt tényleg kizárja a mérlegelés lehetőségét, másrészt nem differenciál. Hogy lehet azonos szabály alá vonni a közveszély helyszínének a) pontban az úton való haladást és a c) pontban a lezárt útszakaszra történő behajtást? Vagy egyik, vagy másik. Azt javaslom az előterjesztőnek, hogy saját maga mérlegelje a Jobbik javaslatától függetlenül, és az a), b) és c) pontot mindenképpen differenciálni kellene, mert az való igaz, hogy nem lehet az a) és b) szempontot egyszerre az "eltiltás kell" szóval illetni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu