DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr, és elnézést az előbbi - hogy mondjam - pontatlan bejelentkezésemért, természetesen a második vitaszakaszhoz, a most felsorolt módosítási pontokhoz szeretnék hozzászólni, amit dr. Harangozó Tamás, Iváncsik Imre és Juhász Ferenc képviselőtársaim nyújtottak be a törvényjavaslat 35. § (2), (3) bekezdésének, a rendőrségi törvény 7. § (1) bekezdés b) pontját, valamint a 7. § (1) bekezdés a) pontját érintő részek elhagyására vonatkozóan.
Igazából a kifogásunk, illetve az elhagyási javaslatnak egy megelőző része is van, tehát mi nem értünk egyet azzal, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényben bekerülne a rendőrségi törvény 7. § (1) bekezdés b) pontja helyébe egy ilyen jellegű, a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv kizárólagos hatáskörébe utalva. Ez a megközelítés sem helyes. Ha kizárólagos a hatáskör, akkor a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat azért szintén ellenőrizze már valaki! Egyáltalán a közszolgálati tisztviselőket csak annak alapján, hogy milyen jellegű feladatokat látnak el, megbízhatósági vizsgálat alá vonni, szóval, mi úgy gondoljuk, hogy ez túlmegy azon, amit még ilyen feladatok esetén is állampolgároknak tűrniük kell. Tehát mi úgy gondoljuk, hogy a normál személyzeti munka keretei között ezeket a munkakörrel összefüggő szakmai kritériumokat érvényesíteni kell, és nem viselhető az, hogy megbízhatósági vizsgálat alá kell vonni a kormánytisztviselőket és kormányzati ügykezelőket és azokat, akik a döntés-előkészítésben, döntésre vagy ellenőrzésre jogosultak, a következő a), b), c), d), e) pontban felsoroltak szerint, amely vonatkozik az állampolgársági eljárással, menekültügyi eljárással, idegenrendészeti eljárással, szabálysértési eljárással, koncessziós eljárással - lásd trafiktörvény -, kisajátítási eljárással, építésügyi hatósági eljárással - teljesen átlagos hatósági eljárás az építésügyi eljárás -, hogy erre külön a bűnmegelőzési és bűnfelderítési szerveknek kelljen elvégezni a megbízhatósági vizsgálatot egy építésügyi hatósági eljárás esetén, a munkavédelmi hatóságnál ilyen - hogy mondjam - bűnmegelőzési szűrésnek kitenni a tisztviselőket, munkaügyi ellenőrzéssel foglalkozó tisztviselőket ilyen eljárásnak kitenni az ingatlan-nyilvántartási hatósági eljárással összefüggő ügyben, ez valahol a rendőrállam képét vetíti fel.
Tehát mi úgy gondoljuk, hogy mind gyakorlati túlzásai miatt, mind elvi alapon tiltakoznunk kell ez ellen a módosítás ellen, ezért javasoljuk ebben a három pontban vagy akármennyiben ezeknek az elhagyását, mert úgy gondoljuk, hogy ezt más struktúrában, a dolgozók érdekeit többoldalúan védve, a személyiségi jogaikat többoldalúan védve, differenciáltan kell megtenni, és nem a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerv kizárólagos hatáskörébe adni ezeket a normál esetben egyszerű személyzeti és belső munkaügyi ellenőrzés tárgykörébe tartozó dolgokat. Mi úgy érezzük, hogy ezzel önök tovább akarják erősíteni a közszolgálati és egyáltalán, a köztisztviselői jogviszony esetén a megfélemlítés lehetőségét, és nem a feladat ellátásának biztonsága, hanem a saját politikai befolyásuknak a bebetonozása, az érintettek - hogy mondjam - félelemben tartása az alapvető céljuk. Tehát ilyen értelemben nem tudjuk elfogadni, és amint lehetőségünk lesz rá, emberi módon ezt korrigálni fogjuk.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés