DR. SZABÓ ERIKA közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár látszólag egy kissé hevessé alakult a vita a Jobbik és az MSZP képviselői között, de őszintén örülök annak, hogy egy lényeges kérdésben azért egyetértés volt. Mégpedig abban, hogy mindannyian örülnek, és akkor így együtt örülnek a kormánnyal, hogy a Margitszigeten komoly, jelentős, kiemelten fontos és mindannyiunk számára, Magyarország és Budapest főváros idegenforgalma szempontjából is egy rendkívül fontos fejlesztéssorozatra, beruházásokra kerül majd sor. Ez nyilván örömre ad okot. Ennek az egyetértésnek alapján bízom abban, hogy szakmai érveimet is meg fogják hallgatni, és el fogják fogadni, hogy miért van szükség erre a közigazgatási átalakításra.
Elsőként a 2013. május 8-ai kormányülésen született elvi megállapodás arról, hogy a Margitsziget mint egységes közigazgatási terület a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá kerül. Minderre azért van szükség, mert ez a terület kiemelt idegenforgalmi jelentőséggel bír. Ezért a törvényjavaslat tartalmának az a központi eleme, hogy a főváros közigazgatási területéről és kerületi beosztásáról szóló törvény módosításával a 23 fővárosi kerület mellett meghatároz egy, hangsúlyozom, egy, a Budapest Főváros Önkormányzata által közvetlenül igazgatott területet, a Margitszigetet. (Dr. Józsa István: Első lépés.) Tehát az az ijesztgetés, hogy területek meg más területek... Nincs szó más területekről, a Margitszigetről van szó, és a Margitszigeten végrehajtandó beruházásokról. Tehát amit Józsa István képviselő úr mondott, anyagi haszonszerzéssel (Dr. Józsa István: Valakinek az lesz. - Kontur Pál: Hazudik.) és egyéb, rendkívül csúnya vádakkal illette a kormányoldalt, az teljes mértékben megalapozatlan. (Dr. Józsa István: Csak feltételeztem.)
Nem kell feltételeznie; a jót is lehet feltételezni, és esetleg valami jóindulatot is föl lehet tételezni a kormányoldalról. Egyébként pedig rendkívül udvariatlan, ha párhuzamosan velem együtt beszél képviselő úr. (Dr. Józsa István: Kontur Pál ott hátul.) Nem illendő ilyesmit csinálni.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés