DR. SZÉL BERNADETT (független): Nagyon örülök neki, hogy az államtitkár úr elismerte, hogy az adminisztrációs terhek erőteljesen nőni fognak. Nagyon sajnálom, hogy ő azt mondta, szükséges növelésről van szó. Én többször ellenőriztem, és úgy látom, hogy csak olyan adatokat kérnek be, amelyek az államigazgatás valamely intézményében valahol már leadásra kerültek. Itt forgalmi engedélyekről, tulajdoni lapokról van szó, környezetbiztosítási tanúsítványokról. Akkor most miért a cégekkel fizettetik meg, hogy önök nem tudják a rendszereiket megfelelően kiépíteni? Ez számomra egyébként teljesen érthetetlen. De nem a cégeket védem, abszolút nem. Én végig a felszólalásomban arról beszéltem, hogy minden egyes kormányzati káosznak az emberek isszák meg a levét, ennél is így lesz. Ez elkerülhetetlen, ezt látom most már az elmúlt három évben.
Még egyszer elmondom: maradni fognak a cégek, csak éppen csökkenni fog a felelősségük, csökkenni fog az elszámoltathatóságuk, és növekedni fog a bürokrácia, az adminisztráció, és előbb-utóbb megint arról lesz szó, hogy ez, amit önök retorikailag elmondanak, nem lesz köszönő viszonyban sem azzal, ami a valóságban megvalósul. Nagyon sajnálom, hogy ezeket önök mindig támadásnak veszik. Egyébként nincs is nagyon más lehetőségünk, hiszen ha ennyi nap alatt vernek át egy törvényt a parlamenten, akkor nagyon lehetőségünk sincs arra, hogy elmondjuk a véleményünket, holott ha kicsit több időt hagynának arra, hogy beszéljünk ezekről a kérdésekről, akkor jobb minőségű irományok születhetnének.
A másik pedig az, hogy ha önök ezt direkt csinálják, tényleg megmarad az a kérdés, hogy kinek az érdeke, hogy ez így menjen. Hogy nem a magyar embereké, az biztos.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés