GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Turi-Kovács képviselőtársam már jelezte, hogy van egy pozitív korrekció is az új, egységes javaslatban földszerzés kapcsán. Ezt természetesen én is üdvözlöm, de azért azt hozzátenném, hogy ez a kezdő földműves olyan hátul lesz a szerzési rangsorban, hogy jogilag lehet, de gyakorlatilag nem fog tudni földet venni. Tehát azért ezt majd meg kell nézni, mert úgy gondolom... (Font Sándor: Miért, legelölre kellene?) Én nem mondtam, hogy legelölre kell tenni, de azt mondom, hogy igazából csak abban az esetben lesz esélye - valami csoda folytán. Lássuk be, hogy ez egy olyan korrekció, aminek igazából érdemi hatása nem lesz.

De van még másik pozitív korrekció is, ezt is meg kell mondjam, hogy az a végtelen cinizmus, ami "a társas cégek igazgatóságaiban csak agráros lehet" címmel szerepelt az előző törvényben, azért azt mindenki beláthatta, hogy ennél nagyobb ostobaságot nem lehet elkövetni.

(15.00)

Ez most kikerült. Itt elég egy, az ügyvezető személyénél maradt meg ez a fogalom.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Kikerült az a sokat vitatott foglalkoztatási kényszer is, ami kifejezetten provokáció volt szerintem a gazdasági társaságok felé, hiszen csak rájuk vonatkozott. Viszont helyette nem került be semmi egyéb. Ezt majd a második vitaszakaszban elmondom egy saját módosító kapcsán, hogy miért látjuk problémásnak, hogy igazából semmilyen foglalkoztatási kényszert nem tartalmaz a jelenlegi javaslat.

És van egy teljesen új elem, ami szerintem szintén provokáció, hogy a jogi személyek által korábban teljesen jogszerűen megszerzett földterületet, ha átalakulnak vagy bármi történik velük, de működik tovább a rendszer, akkor gyakorlatilag einstandolja az állam. Magyarul valamit csinál vele, mert ő nem viheti tovább. Én még ilyet nem láttam, hogy egy jogszerűen megszerzett vagyontárgyat ne lehessen egy új cégbe vinni, amely jogutódja az előzőnek. Nagyon kérem, hogy ezt felejtsük el ebből a törvényből, de sürgősen, mert ez nem segíti a konszenzuskeresést, azt gondolom.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu