GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. A professzor urat nagyon nagyra tartom, azt gondolom, ezt tudja ő is, de azért annyit hadd mondjak, hogy amikor 2 millió tehén volt, akkor fele tejünk volt, mint most. Tehát nem biztos, hogy azon múlik, hogy egy ország mit produkál, hogy mennyi a tehén, hanem azon, hogy milyen hatékonysággal, hogyan csinálja. Én többek között ezt a genetikai alapot féltem.
Nincs igaza Bencsik képviselőtársamnak. Ha úgy működne a rendszer, ahogy mondja, hogy csupa tőkés társaság van, és nem néz mást, mint a hasznot meg a profitot, akkor már nem lenne egy tehén sem, ezt most bárkinek írásba adom. Ugyanis amikor 55 forint volt a tej, és 75-be került, akkor rögtön fejbe kellett volna lőni az összes tehenet, de ez nálunk a cégnél azt jelentette volna, hogy 70 munkavállalót azonnal el kellett volna küldeni, azonnal, mert annyian dolgoznak az állattartó telepen. Itt csak jelzem, hogy abban a szerkezetben, mondjuk, a 3 ezer hektáron 189 embernek tudunk munkát adni, ahol van disznótelep, tehéntelep, vágóhíd a vége, de ezt nem kell egy kalap alá venni, mondjuk, azokkal a tőkés társaságokkal, ahol 10 ezer hektáron meg 15 ember van.
Tehát én ezt próbálom megmagyarázni, hogy azért kell odafigyelni erre az ügyre, hogy nehogy most a fürdővízzel a gyereket is kiöntsük, mert nem lesz helyette, tisztelt képviselőtársaim! Senki nem fog nálunk a faluban tehenet beállítani, senki, ezt most írásba adom bárkinek, és akkor nem az a 25 ezer liter tej fog csak elmenni, hanem az a telepen dolgozó 70 ember is. Mindenki értse: a 3 ezer hektáron 12 fő csinálja a növénytermesztést, tizenkettő! Az összes többi a vágóhídon, a disznótelepen meg a tehéntelepen van. Most, ha ehelyett nem csinálunk, akkor azt a 3 ezer hektárt szétoszthatjuk, azt el fogja vinni két család ez alapján a földtörvény alapján, a két családnál lesz maximum 8 fő, ennyi lesz ott a 189 helyett! Ezt így kell nézni, mert ez a törvény ebbe az irányba tolja a dolgot!
Tehát én csak arra figyelmeztettem mindenkit, hogy megcsináltuk mi már ezt egyszer a 90-es évek elején, és mi lett a vége?
Egyébként csak mondom, nálunk a téeszidőben lett csak tehén, mert semmink nem volt, meg nem tudtak tőlünk semmit elvenni, mert minden ősöm cseléd volt, és ezt nem szeretném visszahozni a faluba újra, hogy családi gazdaságok cselédei legyenek! (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés