GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Tényleg utolsó megjegyzésem állattartásügyben. Én is azt gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha falura tömegesen menne vissza az állattartás. Nem tudom máshogy elképzelni, csak közösségi módon, tehát szervezett, közösségi módon. Tehát az, hogy minden háznál állat legyen, az biztos, hogy nem lesz, tehát ilyen illúziót ne is kergessünk, mert ez fizikailag végrehajthatatlan. De nem kell róla letenni, hogy valamilyen szervezéssel - szociális szövetkezettel, teljesen mindegy, hogyan -, most a technikát nem akarom kitalálni, de akkor is kellenek hozzáértő emberek. Tehát ahol már van ilyen, mondjuk, egyéb társaságban, ott nyugodtan lehet ezt az integrációt akár kiterjeszteni is. Azt, hogy minőségi termékekre igény van, aláírom, és mindenki szeretné, hogyha jó minőségű, házilag előállított termékek lennének.

Előkerült a spekuláció, és abban egyetértek, hogy a magyar spekuláns legalább olyan veszélyes, mint a külföldi. Én viszont azt gondolom, ezeket inkább fiskális eszközökkel lehet megakadályozni. Volt nekem olyan törvénymódosításom, hogy legyen például bérletidíj-plafon. Nem biztos, hogy százezer forintos bérleti díjnál - mert sokan ennyit vesznek ki hektáronként, képviselőtársunk is van ilyen - adómentessé kell tenni akár öt év fölött is az ilyen kivétet. Úgy gondolom, ezeken alaposan el kell gondolkodni, hogy ne legyen ilyen. Tehát ne legyen cél az, hogy több százezer forintot vesz ki valaki, tehát ez cégnél is igaz, magán kft.-nél is igaz, hogy elmegy addig a határig a bérleti díjjal, hogy még a cég ne legyen veszteséges, egyébként ő meg adómentesen milliókat tesz el. Ez abszolút pártfüggetlen, ezt én pontosan tudom, ezeket viszont csak fiskális módon lehet megakadályozni.

Hogyha francia példákat veszünk át, azt tudja mindenki, hogy Franciaországban, ha nem olyan ember vesz földet, nagy nehezen - mert azért tud venni -, aki nem maga használja, tízszeres illetéket fizet például. Ez teljesen nyilvánvaló; a fiatal meg semmit nem fizet. Tehát ezeket is alkalmazni kellene szerintem, mert a spekulációt ezzel jobban meg lehet fogni, mint azzal, hogy mindenféle hivatalokat állítok fel, amely majd lehet, hogy éppen jól meg is vehető, mondjuk, az ilyen spekulánsok által. Tehát azért ez nyilván nem ebbe a törvénybe való, ezt szeretném hangsúlyozni, de azért ezen is el kell gondolkodnunk, ha földügyi szabályozásról beszélünk. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu