LENGYEL SZILVIA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Örülök, hogy végre lehetőségem nyílik egy kicsit így egy adagban elmondani a véleményemet, a véleményünket. Rögtön előre is bocsátanám indításképpen, hogy az LMP egy olyan földtörvényt üdvözölne szíve szerint, ami leginkább a nemzeti vidékstratégia birtokpolitikai elveit képviselné, mert álláspontunk szerint is létfontosságú az, hogy a termőföld nagybirtokosi szerkezetű koncentrációja mérséklődjön, illetve növekedjen a helyi lakosok részvétele a helyi földről szóló döntésekben.
Az is meggyőződésünk, hogy a helyi erőforrásokat, így a földet is a helyi közösségek kezébe kell helyezni, és ez jelenti a legnagyobb és a legjobb védelmet a termőföld számára.
Összességében az előttünk fekvő földtörvénynek sokkal szélesebb közösségi érdeket kellene képviselnie, és sokkal szélesebb közösségi érdeket kellene kiszolgálnia.
Ez a földtörvény valószínűleg nem lesz elég a magyar föld megvédésére, és ezt önök is tudják. Hamarosan a magyar föld ki lesz téve a tőkeerős külföldiek felvásárlási hullámának, és a kormánynak minden lehetséges módon meg kellene akadályoznia, hogy a jövőre lejáró moratórium miatt a családi gazdaságok és a helyi közösségek ellehetetlenüljenek.
Az előttünk lévő tervezetből lerí az, hogy önöknek a legfőbb aggodalma, hogy nehogy a méretkorlátozással tönkretegyék a nagybirtokokat. Ez a vita is bemutatta már itt, amin több órája részt veszünk, hogy nagyon sok esetben úgy tűnik, hogy eszükbe sem jutott a saját nemzeti vidékstratégiájukat végrehajtani, amely egyébként a vidéket a maga teljességében, a társadalmi és a környezeti szempontokat is figyelembe véve állítaná talpra. Valószínű, hogy ennek végrehajtását egyébként számon fogják kérni önökön azok, akik három évvel ezelőtt a voksukat önöknek adták.
Akkor most rátérnék néhány konkrétumra is a javaslattal kapcsolatosan. Én is felvetném azt, ami a törvény legelején áll, hogy úgy tűnik, hogy ez a tervezet kiskaput hagy az állami földekre nézve. Ott áll az, hogy a hatálya kiterjed az ország területén fekvő valamennyi földre, de rögtön, azt hiszem, hogy két vagy három bekezdéssel lejjebb már megfogalmaz egy kivételt - és vajon miért? Azt tudjuk mindannyian, hogy egy tavaly októberi interjúban Fazekas miniszter úr mondta azt, hogy az állami földekre külön jogszabályt fognak alkotni, és ez éppen azokat a nagyüzemeket érinti, amelyek többségében állami területeken gazdálkodnak hosszú távú bérleti szerződésekkel, és valószínűleg így akkor őket nem érinti ez az 1800 hektáros előírás.
Az LMP elhagyná azokat a kivételi szabályokat, amelyek az állami tulajdonban lévő föld értékesítése, illetve haszonbérbe adása tekintetében mentességet, illetve eltérési lehetőséget adtak a törvényjavaslatban foglalt követelmények alkalmazása alól. Azt gondoljuk, hogy az általános garanciákat az államnak saját magával mint tulajdonossal szemben is érvényesítenie kell.
Egy következő, általunk ugyanúgy felvetett probléma a kényszerhasználatba adott földekre vonatkozó passzussal kapcsolatos. Ezekre a földekre nem vonatkozik a birtokszerzési maximum, és ezt nem lehet másképpen értelmezni, mint úgy, hogy ezek szerint egy több ezer hektárt művelő nagybirtok nyugodtan kaphat még néhány száz hektárt, és az utána járó támogatást is "kényszerből".
Azt is látjuk és tudjuk és tapasztaljuk, hogy a Nemzeti Földalap működésére ezért enyhe túlzás lenne az "átlátható" jelzőt akasztani, és emiatt nagyon jó okunk van arra, hogy elveszítsük a bizalmunkat a kormány birtokpolitikájában. Ráadásul arra is volt már példa, hogy a kormány közeli mezőgazdasági cégek úgy jutottak állami termőföldhöz évről évre, folyamatosan megbízási szerződéssel, hogy arra még ráadásul pályázniuk sem kellett.
(17.40)
Azt gondoljuk, hogy a nagybirtokrendszer mielőbbi visszametszése érdekében ki kellene mondani a visszamenőlegesség lehetőségét is. Ezért fontosnak tartom, hogy a maximálisan használható föld mértéke a már megkötött bérleti szerződésekre is vonatkozzon, ötéves átmeneti idő után, amely egy alkotmányosan védhető átmeneti időszak.
Ugyanis a jelenlegi nagybirtokrendszer fenntartása még további évtizedekig, tehát amíg lejárnak a már megkötött bérleti szerződések, az egyenlő lenne ennek a fenntartásával, a sokszínű vidéknek a végével.
További probléma a kormány javaslatával, hogy önök az elő-haszonbérleti sorrendben a föld volt bérlőjét teszik az első helyre az állam után, ami ismételten csak a meglévő birtokszerkezet konzerválását segíti elő. És ezért hoznék be ide egy másik szempontot, tehát, hogy teszik ezt így, annak ellenére, hogy egyértelműen az önkormányzatok testesítik meg a közösségi célokat a leghatékonyabban. Ma azonban csak a szociális földprogram pályázat segíti kifejezetten a földhöz jutásukat, ami elenyészően kevés, tekintve, hogy az élelmiszer-önállátás a jövőben egyre fontosabb lesz.
Ha jól látom, időm vége felé járok, igazából összegzésképpen én csak annyit szeretnék mondani, hogy számunkra az új földtörvényből az következik, hogy ha ez így marad a jelenlegi formájában, akkor egyre kevesebb ember fog tudni megélni földművelésből, és a kérdés csak annyi, hogy egyébként ez a helyes irány-e önök szerint.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés