ELNÖK: Én köszönöm. Nekem ez a dolgom, hogy megadjam a szót önnek.

Ezzel az általános vitát le is zárom. Óvatosan kérdezem a Jobbik frakcióját: volt arról hír, hogy még szeretnének beadni módosítót. Tehát ne zárjam le az általános vitát? Mert körülbelül 10 perc különbség van még az ülésnap végéig. (Jelzésre:) Akkor viszont lezárom az általános vitát. A részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. (A jegyzők felé:) Ezt a papírt odaadom, ne keverjük össze mással.

Most pedig folytatjuk az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az ír népnek a Lisszaboni Szerződéssel kapcsolatos aggályairól szóló jegyzőkönyv kihirdetésével összefüggésben című politikai nyilatkozattervezet együttes általános vitájának folytatását és lezárását. A törvényjavaslatot T/11396. számon, a politikai nyilatkozattervezetet pedig P/11397. számon kapták kézhez. Ma délelőtt megvolt az expozé, a bizottsági vélemények, a vezérszónoklatok, most a képviselői hozzászólásokra kerül sor.

Elsőként írásban jelentkező képviselőként megadom a szót Horváth János képviselő úrnak, Fidesz.

Forrás: parlament.hu