DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az elején hadd szögezzem le, hogy semmiféle álságos szándék nincs. Felvállaltuk azt a bátorságot, ami ipari érdekekkel való szembemenést jelentett, és a tavalyi év április 1-jével füstmentessé tettük a zárt tereket, 90 százalékkal csökkent a vendéglők vagy a dohányzó munkahelyek légszennyezettsége. Ön is tudja, hogy evidenciák alapján hozott intézkedés volt. Evidencia az is, hogy ez egy olyan terület, ahol szabályozással lehet beavatkozni. Tehát megtettük a legfontosabb lépést. Rengeteg életet mentünk meg ezzel a szabályozással - ez az egyik.
A másik: emlékeztetőül hadd idézzem önnek az amszterdami metadonprogramot. Ez részben úgynevezett harm reduction, azaz kármegelőző program volt, ahol a heroinra rászokott drogosoknak, hogy a napi adagjukat ne biciklik vagy egyéb tárgyak ellopásával és értékesítéséből szerezzék meg, inkább adtak egy pótlószert, ezáltal kettős függőséget kialakítva náluk. Készséggel megyünk azon az úton, ha az elektromos cigaretta a gyógyszerekhez hasonló evidenciákkal rendelkező módon támogatja a leszokást, hogy ezt lehetővé tegyük, és gyógyszernek megfelelően kezeljük az abban meglévő nikotint. De tisztelettel kérem a képviselő urat, mielőtt a dohánygyárak által felvásárolt e-cigaretta gyárak ügynökeként szól hozzá ezekhez a kérdésekhez, vizsgálja meg azokat a legfrissebb német vagy angol kutatásokat is, amelyek még mindig vitatják, hogy az elektromos cigarettának a különböző károsanyag-tartalma milyen. Úgyhogy várjunk még ezzel egy kicsit, és egyébként a leszokást támogató programok, amint azt az elmúlt héten is bejelentettük, a patikákkal együttműködve indulnak.
Az egy percet majd még kihasználom további szempontok ismertetésére. Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés