DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Igyekszem rövid és lényegretörő lenni. Egy-két, talán új szempontrendszert szeretnék behozni a vitába, mert úgy látom, hogy amik elhangzottak, néhol elbeszélnek egymás mellett. Úgy érzem, hogy a lényeg egy kicsit máshol van.

Kikértem én is azon szakemberek véleményét, akik a szakmában dolgoznak. Egyébként ehhez is hozzá kell tenni, hogy vannak nagyon becsületes temetkezési vállalkozók, sírköves vállalkozók, akiket az utóbbi időben adott esetben megpróbáltak kiszorítani a piacról, vagy akár feketemunka miatt vagy egyéb rendelkezések miatt kerültek partvonalra; adott esetben olyan családokról is szó lett, akik generációkon keresztül foglalkoznak ezekkel a vállalkozásokkal. Ez az egyik fele.

A másik fele pedig az, hogy nyilván itt is vannak vagy feketemunkából élő, vagy olyan emberek, akik kihasználják azt, hogy tragédia történik egy családban, és a nyomor vámszedői lesznek. Tehát általánosítani semmiképpen nem lehet. Én viszont egy kicsit inkább, és lehet, hogy nagyvárosi felfogásból kiindulva, hiszen vidéki képviselőtársaim lehet, hogy mást tapasztalnak, én viszont úgy látom, hogy sok esetben tény, hogy a temetkezés költsége irreális. És nem is a temetkezési vállalkozók miatt irreális, persze vannak olyan esetkörök, amikor ez szóba jöhet, de amilyen díjakat a temetők adott esetben elkérnek, és amiket gyakran kötelezően beépítettnek és kötelezően igénybe veendő szolgáltatásként megjelölnek, felháborító, és akinek haláleset történt a családjában, márpedig sajnos ez előbb-utóbb mindenhol megesik, az azt láthatja, hogy olyan összegeket kérnek el, amiért - ahogy szokták mondani - felmegy az emberben a pumpa, és valóban úgy érzi, hogy a gyászt, a családi gyászt nemcsak a temetkezési vállalkozók, de sokszor a temetők is arra használják fel, hogy minél több pénzt be tudjanak kasszírozni.

(13.50)

Ez annak ellenére van így, hogy a legtöbb esetben, például Budapesten is szabott áras a temetés, fővárosi közgyűlési rendeletben van meghatározva, hogy mely temetőkben milyen összegeket lehet kérni a sírmegváltásért és az egyéb szolgáltatásokért. Ezek fix díjakként fővárosi rendeletben kerülnek meghatározásra, és ennek az emelését is a rendelet szabályozza. Egyébként sok esetben azok, akik a temetést igénybe veszik, közvetlenül a temetőkbe mennek be és nem feltétlenül a temetkezési vállalkozókhoz, tehát a temetőket is ebbe a körbe kell érteni.

Az biztos, hogy a jelenlegi rendszer abban a formában nem fenntartható, hogy kevés választási lehetőséget biztosít annak, aki megfelelő módon szeretné eltemettetni az elhunyt rokonát. A köztemetés egy végső kényszermegoldás, és azt még az sem fogja választani, akinek kevesebb anyagi jövedelme van, hiszen ez azt az esetkört taglalja, amikor valaki vagy nem tudja, vagy nem akarja a rokonát eltemettetni, és ebben az esetben ez a költség majd megjelenik hagyatéki teherként. Egyrészt tehát nincs ingyen, másrészről a megfelelő mechanizmusokon keresztül megpróbálja az önkormányzat behajtani. S valóban, ha valaki hagyja, hogy az önkormányzat köztemettetéssel temesse el a rokonát, akkor az egyfajta stigmaként fog rajta maradni. Ez az esetkör tehát tulajdonképpen csak arra vonatkozik, hogy mindenki megkapja a végtisztességet, az is, akinek nincsenek rokonai, vagy ha vannak, egyáltalán nem foglalkoznak azzal, hogy ő hogyan kerül eltemetésre. Ezt a verziót tehát kivenném.

A másik verzió, amit elmondtam, hogy nagyon komoly összegekért és a másik oldalon nagyon kevés szolgáltatást nyújtva megtörténik az urnás vagy a koporsós temetés. A kettő között valóban lehet egy olyan rés, aminek a feltöltése nem ördögtől való. Azt viszont el kell mondani, hogy az a jogszabály, amit beterjesztettek, a szakma szerint néhány hibában is szenved, hiszen azért felveti - függetlenül attól, hogy én azért az irányt nem tartom ördögtől valónak - a feketemunka terjedésének a lehetőségét, azt, hogy milyen módon lehet a szabályokat kijátszani, kik fogják ezeket a tevékenységeket végezni. Aztán biztos lesznek munkabalesetek is, amelyek bizony még a legjobb szándék ellenére is torkollhatnak kegyeletsértésbe, és nyilván lesznek olyan botrányosabb esetek is, amiket később majd fel lehet használni az intézmény vagy akár a kormányzat kritikájára is. Ezek viszont nem kellene, hogy arra az eredményre vezessenek, hogy ezzel az iránnyal egyáltalán fel kellene hagyni. Az első körben mindenképpen a temetés olcsóbbá tételét kellene megkezdeni valamiféle drasztikusabb árlenyomással, az önkormányzatok, a temetői díjak kordában tartásával, hiszen ha a sírhelymegváltási díjakat lejjebb vinnék vagy nem elképesztő árakat kérnének a különböző kísérő szolgáltatásokért, például a temetés megszervezése kapcsán, amit a temető végez és nem a temetkezési vállalkozók, akkor már nagyon sok embernek megkönnyítenénk a temetkezését. De ha ezt a formát választják, akkor is, ahogy mondtam, is fel kellene készülni a feketemunkára és a munkabalesetekre, mert ezek valóban gyenge pontjai a tervezetnek.

Összefoglalva úgy gondolom - bár itt azt hallhattuk a vezérszónoki körben, hogy nagyon sokat egyeztettek, és sok körön túl van ez az anyag -, még lehet egyeztetni, és bízom benne, hogy még nagyon sok módosító javaslat érkezik, azt viszont nem tudjuk támogatni, hogy egyértelműen a temetkezési vállalkozókat tekintsük bűnbaknak. A kórházakhoz képesti kétszáz méteren belüli elhelyezkedés is idetartozhat. A szakma szerint ez egyébként 190 vállalkozást érint. S valóban igaz az, hogy nem az határozza meg, hogy ki melyik temetkezési vállalkozót fogja igénybe venni, hogy az hány méterre van a kórháztól, inkább igaz ez arra, hogy a proszektúrán esetleg mit javasolnak neki, illetőleg felajánlják-e azt, hogy egy bizonyos vállalkozó tud abban segíteni, hogy a temetés előbb megtartásra kerülhessen, és a holttestet előbb ki tudják-e adni akkor, ha az általuk ajánlott temetkezési vállalkozót veszik igénybe. Tehát itt lehetnek a nagyobb visszaélések.

Zárszóként szeretném elmondani, hogy bár az iránnyal egyet tudnék érteni, azzal, hogy vezessünk be egyfajta új rendszert a temetkezések területén, de ott kellene kezdeni, ahogy elmondtam, hogy az árakat és a temetői árakat - ami a temetkezési vállalkozóktól teljesen független - le kellene nyomni, még jobban szabályozni kellene, és a kevés esetben állami, legtöbb esetben önkormányzati vagy egyházi tulajdonban és üzemeltetésben álló temetők esetében nem a profitorientált működést - mert sok esetben erre vannak rákényszerítve ezek a cégek - kellene elvárni, hanem olyan árat kellene meghatározni, amely esetében ez a kötelező közszolgáltatás és az önkormányzatok számára kötelezően ellátandó feladat mederben tartva, megfelelő összegek mellett megvalósulhat, és ha ez megvalósult, akkor lehet esetleg abba az irányba elmenni, hogy mit lehet ingyenesen és mit lehet szociális alapon, az ismerősök, a rokonok közreműködésével ezen a rendszeren finomítani. De amíg a rendszer egészét nem világítják át, addig kérdéses a végkimenetele az egész törvényjavaslatnak.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu