TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Számomra nem meglepő, de mégis egy különös vitán vagyunk túl az Országgyűlésben. Azért nem meglepő számomra, mert néhány törvényjavaslatnál az előterjesztő nevében már itt ültem az Országgyűlésben, és hallhattam az ellenzéki képviselők véleményét, hozzáállását. Én azt teljesen természetesnek veszem, ha az ellenzéki frakciók egy előterjesztés gyengébb pontjait kritizálják, esetleg más javaslatot, alternatívát adnak a megoldásra. Ennek megvan a módja, ezt módosító javaslatként be lehet nyújtani, és arról újra megnyílik majd egy vita. Remélhetőleg azért ilyen javaslatok is lesznek, de ez nyilván majd a részletes vitában fog kiderülni.

De ennek a vitának mégiscsak az a különlegessége és az egyedisége, hogy van egy olyan pontja a törvényjavaslatnak, amelyet ha kiragadunk és tudatosan félreértelmezünk, akkor a társadalomban lehet ellenszenvet gerjeszteni a kormány vagy esetleg az előterjesztő felé. Azaz ez a vita is abszolút politikai vitává vált, és egyetlenegy lényege van az ellenzék szempontjából, hogy az embereket háborítsuk föl, hogy most már a temetőben majd saját maguk kell hogy a sírt ássák, saját maguk kell hogy a halottat esetleg mosdassák és öltöztessék, pedig önök is tudják, Lendvai Ildikó is tudja, erről szó nincsen. (Felzúdulás, derültség, közbekiáltások a Jobbik soraiból: Ez van benne. - Benne van. - Ez van leírva. - Lendvai Ildikó: Ez van leírva a törvényben a 8. §-ban.)

Arról van szó - és akkor térjünk rá a tényekre. Eddig Magyarországon a temetkezés hogyan történik? Két lehetséges módja van, a család összefog, és eltemetteti a halottat, megrendeli a szolgáltatást, és azt kifizeti. Uraim, csorbul ez a lehetőség? Nem csorbul ez a lehetőség. A másik lehetőség az, amikor ha valakinek, esetleg az eltemettetőnek, a családnak, a rokonságnak anyagi gondjai vannak, és nem tudja választani ezt a megoldást, akkor választja azt a megoldást, hogy köztemetést rendel vagy kér az önkormányzattól. Ebben az esetben az a helyzet áll fenn, hogy a köztemetés költségét rá fogják előbb-utóbb terhelni az eltemettetőre. Ez egy hosszadalmas procedúra rossz esetben, mert ha nincs vagyontárgya az elhunytnak, amire, a hagyatékára ezt rá lehet terhelni, akkor lényegében az eltemettető magával hordja ezt a procedúrát hosszú ideig, és ez egy lelki és anyagi teher is az eltemettetőnek, de eddig e közül a két lehetőség közül választhatott.

Most ez az előterjesztés megteremti azt a lehetőséget, hogy az utóbbi esetben, ha valaki nagyon súlyosan rossz anyagi helyzetben van, akkor válasszon egy harmadik megoldást. A jelenlegi temetkezési rendet ez az előterjesztés nem borítja föl. Semmilyen szokást Magyarországon nem alakít át. Üzenem innen, a parlamentből mindenkinek, aki ezt a vitát követi, hogy mondja el, szó nincs arról, amit az ellenzék itt mond, hogy Magyarországon alapjaiban megváltoznak a temetkezési szokások, és hogy ez a törvényjavaslat fölborítja az eddigi rendet, és bármit is megkövetel az emberektől, hogy a jövőben másképp kell majd a temetkezést intézni. (Lendvai Ildikó közbeszól.)

Szó nincs erről, ez egy lehetőség. Egy lehetőség, és azt viszont mindannyian tudjuk, hogy sok olyan ember és család van, akit ha ez a tragédia ér, akkor bizony gondoskodnia kell lelkiismereti okokból is az elhunytról, és ezt a lehetőséget ajánlja föl most neki az állam, hogy ne kerüljön semmibe neki, ne kerüljön egy forintjába se. Ezt jelenti kizárólag a szociális temetkezés, semmi mást. (Lendvai Ildikó: Meg maga ássa a sírt.) Azt jelenti, hogy az állam ad valamit, és azt kéri, hogy az ő személyes felelőssége is megjelenjen a temetkezés során, hogy ez a dolog rendeződjön, és megfelelő kegyeleti tisztelettel tudja eltemettetni az elhunytat. Minden embernek, minden eltemettetőnek a saját egyéni döntése. Ha ő úgy gondolja, hogy nem kívánja ezt, akkor megoldja anyagi alapon és más módon, ne adj' isten, kölcsönt kér vagy máshogy, ha olyan személyről van szó, aki ilyen nehéz helyzetbe kerül.

Miután ezt az ellenzéki pártok képviselői elfelejtik hozzátenni, így nyilvánvaló, hogy a következtetésük is teljesen rossz ebben a kérdésben. Mosolyt keltőnek tartom, amikor gettóról beszélnek egy temetőben, hiszen a gettó arról szól, hogy ott élő emberek vannak. Nem akarom azt mondani, hogy az eredeti fogalma zsidónegyedet jelent, amit a Jobbik itt emleget. (Mirkóczki Ádám: Ezt hogyan hoztad össze?) Itt több képviselője is gettót emlegetett. Az a baj, hogy ez teljesen komolytalan és valótlan megjegyzés.

Vagy ugyanezt tudom mondani a feketegazdaság kérdésére is. Komolyan mondják, uraim, hogy az elhunyt öltöztetésére vagy a sír kiásására és a visszahantolásra, vagy a koporsó temetőn belüli szállítására, vagy a sírba helyezésére feketegazdaság fog majd létrejönni? (Sneider Tamás: Mezőkövesden élsz te is.) Ha már ellenzékben is vagyunk, próbáljunk meg felelősen, komolyan kérdéseket fölvetni és elmondani. (Sneider Tamás közbeszól.)

Ami az MSZP felvetését illeti, a gyanúkra nem válaszolok, az ellenzék dolga, hogy gyanúkat vessen föl, nem a törvényjavaslat kapcsán kell itt gyanúsítgatásokra válaszolni. Igenis, az európai uniós eljárás, a ratifikációs eljárás elkezdődött, az Európai Unió véleménye után, ismeretében léphet csak majd hatályba ez a törvényjavaslat.

(14.40)

Az emberi jogi szakemberek véleménye. Azt gondolom, miután itt egy lehetőségről van szó, és senkinek semmi kötelezvénye nincsen a törvény hatálybalépését követően sem, ezért maga dönti el azt az adott eltemettető, hogy ezt a lehetőséget választja vagy nem választja.

Azt pedig nem akarom szintén véleményezni, hogy az MSZP benyújt egy országgyűlési határozatot, ami nyilván a parlamenti eljárás során véleményezésre kerül, de első ránézésre egy dolog jut eszembe: nyolc évig az MSZP hatalmon volt, és a temetkezés kérdését nem tudta felvetni (Lendvai Ildikó: Nem javasolt senki szociális temetkezést.), de most, amikor a jelenlegi kormánypártok felvetik, hogy alakítsuk ki a szociális temetkezés rendszerét, jól persze vagy rosszul, akkor egyetlenegy dolog jut eszébe, hogy pénzt kell adni. Azért úgy gondolom, hogy ez ettől jóval összetettebb és bonyolultabb feladat, mintsem az, hogy egyébként adjunk pénzt - ezt most éppen úgy neveznék, hogy kegyeleti járandóságok.

Én is tudnék családi példát mondani, hogy meggyőzzem azokat, akiknek vagy nem volt még ilyenben részük, vagy elfelejtették. Mindenkinek van családi felelőssége ebben a kérdésben, nekem is sajnos mindkét szülőm a saját kezemben halt meg, tehát én is találkoztam ilyen esettel. Édesanyámat például a saját nővérem öltöztette fel, pedig akkor még nem is volt szociális temetkezés, és nem is azért egyébként, hanem mert úgy érezte, hogy ez a kötelessége.

Nagyon sok élethelyzetet vissza lehet ide idézni, de amikor ilyen erősen kritizálják az ellenzéki képviselők ezt a törvényjavaslatot, mindig gondoljanak a saját maguk által megtörténtre vagy ami majd meg fog velük történni. Uraim, önök is fognak igenis találkozni vagy találkoztak is már halott emberrel, és azt a helyzetet, azt a pillanatot is - ha szegény valaki, ha nem szegény valaki - kezelni kell tudni. Kezelni kell tudni lelkileg, és kezelni kell tudni a valóságában, mert aznap vagy holnap el kell kezdeni szervezni a temetést. Én már ezen az érzésen túl vagyok, és előbb-utóbb mindannyian találkozunk vele.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az élet a legnagyobb rendező. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja ezt a törvényjavaslatot, a törvényjavaslat be fogja bizonyítani, hogy életképes-e, kivált-e olyan társadalmi ellenállást, mint amit önök mondanak. Véleményem szerint nem, mert miután majd működni fog, mindenki rá fog jönni, hogy egyébként valóban csak egy szociális lehetőség ez a szociális temetkezés, amit a parlament az európai uniós ratifikációs eljárást követően majd el fog fogadni, és azt követően hatályba fog lépni.

Köszönöm megtisztelő véleményüket és figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu