VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az államtitkár úr azt mondta, hogy sületlenségeket beszéltem. Jó, rendben, de akkor ön is egypárat felsorolhatott volna - egyet említett. A hagyományokról lehet vitatkozni, Lanczendorfer Erzsébet képviselő asszonnyal erről vitatkoztunk a bizottságban is. A hagyományokról lehet vitatkozni, csak azért ne felejtsük el, hogy a megcsonkított hazánkban is teljesen más hagyományok vannak tájegység, népcsoport, illetve társadalmi osztály szerint is. Tehát az, hogy most melyik településen milyen magaslaton van a temető, és a lakókörnyezet, illetve a település melyik részéről lehet látni és melyikről nem, az egy egészen más kérdés, illetve még egy mondat. Én nem vagyok 23 éve politikus, én szociális szakemberként dolgoztam, a szakdolgozatomat is idősek otthonainak az összehasonlításából írtam, a munkám során is rengeteg idősek otthonában jártam. Az olyan idősek otthonaiban, ahol a közvetlen környezetben, sőt az idősek otthonának szomszédságában temető volt, az igenis nagyon sok esetben sértette az ott lakókat, de a legtöbb esetben a hozzátartozókat.

A másik kérdés pedig az, hogy a szokásokról, mondom, lehet beszélni, meg a kegyeleti kérdésekről lehet beszélni, de akkor támasszák alá ezt tényekkel, mert mindig csak ezt hallottuk, hogy a magyar hagyományban benne van az, hogy az emberek lemosdatták, illetve eltemették a halottaikat, jó, rendben, de akkor ez tényleg legyen önként vállalt kötelezettség, ez tényleg legyen önként vállalás kérdése. De sajnos azzal a részével találkozunk, hogy akinek lehetősége lenne a temetést kifizetni, számára ténylegesen vállalható feladattá vált ez. Ez szép és jó, igen, adjuk meg a lehetőséget, de akinek egy fillérje nincs arra, hogy a temetés költségeit rendezze, annak sajnos sok esetben más választása nem marad, és ő nem döntheti el azt, hogy hagyományhű akar lenni - zárójelbe téve azt, hogy most az a tájegység szerint ez hagyományhűség-e vagy sem -, vagy inkább egy másik módot szeretne választani.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu