DR. FAZEKAS SÁNDOR vidékfejlesztési miniszter: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Érdeklődéssel hallgattam az ön hozzászólását, hozzátéve azt, hogy olyan túl sok újítást nem tartalmazott ahhoz képest, amit a hét elején Magyar Zoltán képviselő úr mondott. Még a forrásmegjelölés talán pontosabb volt, mint az előző esetben. Azon gondolkodtam, tisztelt képviselő úr, én önt nagyra becsülöm, de engedje meg nekem, hogy azt fölvessem, hogy amit ön elmondott, tulajdonképpen egy értetlenkedés, vagy pedig egy politikai akció része. Mert ez egyáltalán nem mindegy.
Ugyanis az egyik fontos dolog az, hogy ha egy ilyen súlyú kérdésben nyilatkozunk, nem árt elolvasni a törvényt. A tervezetet. Ennek a tervezetnek a vitája, ahogy ön elmondta, egy éve tart, számtalan érv elhangzott. Örülök, hogy ön is bekapcsolódott ebbe a vitába, de talán a tisztánlátását segítené az, ha szépen, sorról sorra elolvasná a földforgalmi törvény tervezetét. (Nagy zaj.) Ön is. És utána foglalna állást, alakítana ki álláspontot.
Tisztelt Országgyűlés! Szeretnék megnyugtatni mindenkit, a gazdatársadalmat, Magyarország valamennyi polgárát, hogy a földforgalomról szóló törvény egyértelművé teszi azt, hogy magyar földműves tud földet vásárolni, sem a tagállami állampolgár, sem az EU-n kívüli állampolgár, külföldi nem tud földet venni. És erre gyakorlati megoldásokat tartalmaz a jogszabály, összhangban a Fidesz programjával, ami a kormányprogram, összhangban azzal, amit erről a témáról valamennyi esetben mondtunk.
Ahogy említettem, a földműves tud földet venni. Helyben lakó földműves.
(10.00)
Kérdezem én öntől, képviselő úr, vagy a tisztelt jelenlévőktől, hogy az a helyben lakó földműves vajon ki lehet. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Holland!) Ez az egyik dolog. Lehet olyan válasz is, itt most valaki - rendkívül elmés felvetés volt, tényleg - azt mondja, hogy holland, a tisztelt képviselőtársunk. De mikor vehet a helyben lakó földműves földet? Akkor, ha a földbizottság jóváhagyja. A földbizottság a helyben lakó gazdákból alakul meg, a helyi közösségből, ha úgy tetszik; tulajdonképpen sokféleképpen lehet ezt nevezni. Tehát hogy mennyi esélye van egy helyben lakó, nem tudom, milyen állampolgárnak arra, hogy a földbizottságon átjusson és földet vásároljon, azt hiszem, ezt mindenki végig tudja gondolni. (Gőgös Zoltán: Csak pénz kérdése.) Sőt! Én nem mondanám azt, hogy pénzkérdés - itt erre is volt utalás -, mert ez, azt hiszem, hogy olyan sértés a magyar gazdatársadalommal szemben, amit azonnal vissza kell utasítanom. Az MSZP nem engedheti meg magának azt, hogy ilyen véleményt formáljon a magyar gazdákról! (Taps a kormánypárti padsorokban. - Gőgös Zoltán: Nem tudjuk, kik lesznek azok; nem tudjuk, kik lesznek a bizottságban.)
A következő dolog: a külföldieket érintettem, de az, hogy a földművesek vásárolhatnak földet, azt is jelenti, hogy nem minden magyar állampolgár tud földet venni. A tízmillióból körülbelül félmilliónak lesz meg ez a joga: aki ténylegesen földműveléssel foglalkozik, aki ott él, őstermelő, családi gazdálkodó. Azoké lesz a magyar föld, akik megművelik, tisztelt hölgyeim és uraim.
A gyakorlati megoldások mellett egy kétharmados alaptörvény és egy kétharmados földtörvény fogja védeni a magyar földet, a magyar gazdák érdekeit, és lehet bármit mondani meg kiforgatni a törvénybe foglaltakat, ez akkor is így van, és reményeink szerint így lesz; a szavazás ezt meg fogja erősíteni.
Az, hogy most az európai uniós csatlakozási dokumentumot miképpen lehet módosítani vagy sem, az nem csak a mi tárcánk megítélésének a tárgykörébe tartozik. De azért reális célokat kell magunk elé kitűzni, és ha azokat meg tudjuk valósítani az általam vázolt megoldásokkal, földbizottsággal, emellett hatósági engedélyezéssel, a csalárd szerződések vizsgálatával, a Nemzeti Földalap teljes körű elővásárlási jogával, tehát ha ezzel meg tudjuk valósítani a kívánt célt, akkor szerintem bebiztosítottuk magunkat. Nekünk kell a megoldást megtalálnunk a belföldi jogszabályok alapján.
S hogy kevés szó esett-e erről vagy sem? Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy egyéves társadalmi vitában erről nagyon sok szó volt. Ma is van a Vidékfejlesztési Minisztériumban egy egyeztetés civil szervezetekkel; volt erről szó korábban is. 210 civil szervezetet hívtunk meg, 59 jött el közülük erre az egyeztetésre, akik különböző kifogásokat fogalmaztak meg. Ez a téma is szóba került, és jó néhány más téma is, és sajnálom, hogy nem jöttek el többen erre az egyeztetésre. De a vita zajlott ebben a kérdésben, a vitát lefolytattuk a társadalmi szervezetekkel, érdekképviseletekkel, kormánypárti és ellenzéki képviselőkkel egyaránt; tehát az, hogy kevés szó esett róla, legfeljebb azt jelenti, hogy vannak, akik nem követték figyelemmel ezt a vitát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szerintem fontos, hogy erről beszéljünk itt is, és helyesen döntsünk, támogassuk a törvénytervezetet a hamarosan sorra kerülő szavazáson is.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés