ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a támogatott javaslatokról döntünk, a külön szavazásra kért javaslatsor kivételével. Ezek közül az ajánlás 5. és 8. pontjainak, valamint a kiegészítő ajánlás 9., 11., 12. és 18. pontjainak elfogadásához minősített többség, az ajánlás 3., 4. és 16., valamint a kiegészítő ajánlás 7., 8. és 10. pontjának elfogadásához egyszerű többség szükséges.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a minősített többséget igénylő támogatott javaslatokat az iménti felsorolás szerint. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a minősített többséget igénylő támogatott módosító javaslatokat 259 igen szavazattal, 62 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett elfogadta.

Most az egyszerű többséget igénylő támogatott javaslatokról döntünk, az ajánlás 3., 4. és 16., továbbá a kiegészítő ajánlás 7., 8. és 10. pontjai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés egyszerű többséget igénylő támogatott módosító javaslatokat 252 igen szavazattal, 37 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért támogatott javaslatsorról és annak alternatívájáról döntünk.

A kiegészítő ajánlás 1., 4., 15., 20., 22., 24., 26. és 27. pontjaiban Bárándy Gergely javaslata következik. Ennek alternatívája szerepel a kiegészítő ajánlás 3. pontjával kezdődő támogatott javaslatsorban. Mindkét javaslatsor elfogadása kizárja az ajánlás 12. és 14. pontjában szereplő összefüggő indítványokat.

A kiegészítő ajánlás 1. pontjával kezdődő javaslatsornak a kiegészítő ajánlás 24. pontjában szereplő eleme elfogadásához minősített többség szükséges. Erre figyelemmel a javaslatsorról két részletben döntünk.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a kiegészítő ajánlás 24. pontját. Kérem szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 246 nem ellenében, 38 tartózkodás mellett elutasította.

Most a javaslatsor egyszerű többséget igénylő elemeiről döntünk. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 37 igen szavazattal, 249 nem ellenében, 39 tartózkodás mellett elutasította.

Most a kiegészítő ajánlás 3. pontjával kezdődő, előterjesztő által támogatott javaslatsorról döntünk, amelynek külön szavazását az MSZP kezdeményezte.

A javaslatsornak a kiegészítő ajánlás 25. pontjában szereplő eleme elfogadásához minősített többség szükséges. Erre figyelemmel a javaslatsorról két részletben döntünk.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a kiegészítő ajánlás 25. pontját. Kérem, szavazzanak a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 324 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Most a javaslatsor egyszerű többséget igénylő elemeiről döntünk, a kiegészítő ajánlás 3., 6., 16., 21., 23. és 28. pontjai szerint. Kérdezem önöket, elfogadják-e ezeket. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatokat 323 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.

Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.

Soron következik az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. György István, Horváth Zoltán, Vantara Gyula és Babák Mihály fideszes képviselőtársaink önálló indítványát T/11398. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/11398/6. és 10. számon kapták kézhez.

Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Ennek során nem döntünk az ajánlás 7. pontjáról, mert az nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, valamint 11. pontjáról, mert azt előterjesztője visszavonta. Az ajánlás 3. és 4. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP a 3. pontról, a Jobbik pedig a 4. pontról kérte a szavazást.

Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztők az ajánlás 1., 2., 5., 6., 8., 9., 10., 12. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 1., 2., 3. pontjait támogatják. Ezek közül az MSZP külön szavazást kért az ajánlás 2. és 10. pontja kivételével a további támogatott javaslatokról.

Először az ajánlás 2. és 10. pontjában szereplő támogatott javaslatokról döntünk.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 249 igen szavazattal, 77 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

Most a külön szavazásra kért támogatott javaslatsorokról és azok esetleges alternatívájáról határozunk.

Az ajánlás 1., 5., 6., 8., 9. és 12. pontjaiban szereplő javaslatsorokban a gazdasági bizottság a törvényjavaslat megváltoztatását javasolja. Az MSZP az indítvány külön szavazását kezdeményezte.

A javaslatsornak az ajánlás 12. pontjában szereplő eleme szerint a stabilitási törvény kiegészítésére tett indítvány elfogadásához minősített többségű határozathozatalra van szükség. Erre figyelemmel a támogatott javaslatsorról két részletben határozunk.

Először az ajánlás 6. pontjáról most a minősített többség szabályai szerint határozunk. Erről az MSZP képviselőcsoportja név szerinti szavazást kért. Kérem a jegyző urakat, hogy felváltva olvassák fel a képviselők nevét, majd a leadott szavazatokat hangosan visszaismételve rögzítsék.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a minősített többséget igénylő, támogatott módosító javaslatokat. Kérem, név szerint szavazzanak!

(A jegyzők felváltva olvassák a képviselők névsorát, majd hangosan megismétlik a képviselők állásfoglalását.
A felolvasást dr. Szűcs Lajos kezdi, majd Z. Kárpát Dániel folytatja.)

Ágh Péter: igen.

Dr. Ángyán József: igen.

Dr. Apáti István: nincs jelen.

Dr. Aradszki András: igen.

B. Nagy László: igen.

Babák Mihály: igen.

Bábiné Szottfried Gabriella: igen.

Dr. Bácskai János: igen.

Bagdy Gábor: igen.

Dr. Baja Ferenc: nem.

Balázs József: igen.

Balczó Zoltán: nem.

Balla Gergő: nem.

Balla György: igen.

Balla Mihály: igen.

Balog Zoltán: igen.

Balogh József: igen.

Bana Tibor: nem.

Bányai Gábor: igen.

Baracskai József: nincs jelen.

Dr. Bárándy Gergely: nem.

Baráth Zsolt: nem.

Bartos Mónika: igen.

Básthy Tamás: igen.

Bebes István: igen.

Becsó Zsolt: igen.

Bencsik János: igen.

Dr. Bene Ildikó: igen.

Berényi László: igen.

Bertha Szilvia: nem.

Bíró Márk: igen.

Bodó Imre: igen.

Bodó Sándor: igen.

Dr. Bohács Zsolt: igen.

Dr. Bóka István: igen.

Boldog István: igen.

Boldvai László: nem.

Borbély Lénárd: igen.

Borkai Zsolt: igen.

Dr. Botka László: nincs jelen.

Brájer Éva: nincs jelen.

Dr. Braun Márton: igen.

Dr. Budai Gyula: igen.

Burány Sándor: nem.

Bús Balázs: igen.

Csampa Zsolt: igen.

Csenger-Zalán Zsolt: igen.

Cseresnyés Péter: igen.

Cserna Gábor: igen.

Dr. Cser-Palkovics András: igen.

(10.50)

Csizi Péter: igen.

Csóti György: igen.

Csöbör Katalin: igen.

Czerván György: igen.

Dr. Czira Szabolcs: igen.

Dr. Czomba Sándor: igen.

Czunyiné dr. Bertalan Judit: igen.

Dr. Daher Pierre: igen.

Dr. Dancsó József: igen.

Dankó Béla: igen.

Demeter Ervin: igen.

Demeter Zoltán: igen.

Dióssi Csaba: igen.

Dr. Dorkota Lajos: igen.

Dr. Dorosz Dávid: nem.

Dúró Dóra: nem.

Egyed Zsolt: nincs jelen.

Ékes Ilona: igen.

Ékes József: igen.

Endrésik Zsolt: nincs jelen.

Erdős Norbert: igen.

Ertsey Katalin: nem.

Farkas Flórián: igen.

Farkas Gergely: nem.

Farkas Sándor: nincs jelen.

Farkas Zoltán: igen.

Dr. Fazekas Sándor: igen.

Fejér Andor: igen.

Ferenczi Gábor: nem.

Ficsor Ádám: nincs jelen.

Firtl Mátyás: igen.

Dr. Fónagy János: igen.

Font Sándor: igen.

Földesi Gyula: igen.

Földi László: igen.

Fülöp István: igen.

Gaal Gergely: igen.

Gajda Róbert: igen.

Dr. Garai István Levente: nem.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás: nem.

Gelencsér Attila: igen.

Gőgös Zoltán: nem.

Göndör István: nem.

Dr. Gruber Attila: igen.

Gulyás Dénes: igen.

Gulyás Gergely: igen.

Gúr Nándor: nincs jelen.

Dr. Gyenes Géza: nem.

Dr. Gyimesi Endre: igen.

Gyopáros Alpár: igen.

Gyöngyösi Márton: nincs jelen.

Győrffy Balázs: igen.

Dr. György István: igen.

Gyurcsány Ferenc: nincs jelen.

Gyutai Csaba: igen.

Dr. Gyüre Csaba: nem.

Habis László: igen.

Hadházy Sándor: igen.

Halász János: igen.

Hanó Miklós: igen.

Harangozó Gábor: nincs jelen.

Dr. Harangozó Tamás: nincs jelen.

Dr. Hargitai János: igen.

Harrach Péter: igen.

Hegedűs Lorántné: nem.

Hegedűs Tamás: nem.

Dr. Heintz Tamás: igen.

Dr. Hende Csaba: igen.

Herman István Ervin: igen.

Dr. Hiller István: nincs jelen.

Hirt Ferenc: igen.

Hoffman Pál: igen.

Dr. Hoffmann Rózsa: igen.

Dr. Hollósi Antal Gábor: igen.

Dr. Hoppál Péter: igen.

Horváth András Tibor: nem.

Horváth István: igen.

Dr. Horváth János: igen.

Horváth László: igen.

Horváth Zoltán: igen.

Dr. Horváth Zsolt (Kecskemét): igen.

Dr. Horváth Zsolt (Veszprém): igen.

Dr. Hörcsik Richárd: igen.

Dr. Illés Zoltán: igen.

Dr. Ipkovich György: nem.

Ivády Gábor: nem.

Prof. Iván László: igen.

Iváncsik Imre: nincs jelen.

Ivanics Ferenc: igen.

Jakab István: igen.

Jámbor Nándor: nem.

Jávor Benedek: nem.

Dr. Józsa István: nincs jelen.

Juhász Ferenc: nem.

Káli Sándor: nem.

Kalmár Ferenc András: igen.

Kapus Krisztián: igen.

Kara Ákos: igen.

Karácsony Gergely: nincs jelen.

Dr. Karakó László: igen.

Karvalics Ottó: igen.

Kepli Lajos: nem.

Dr. Kerényi János: igen.

Kiss Attila: igen.

Kiss Péter: nincs jelen.

Dr. Kiss Sándor: nincs jelen.

Dr. Kocsis Máté: igen.

Dr. Kolber István: nincs jelen.

Koncz Ferenc: igen.

Dr. Kontrát Károly: igen.

Kontur Pál: igen.

Korondi Miklós: nem.

Kósa Lajos: igen.

Koszorús László: igen.

Kovács Ernő: igen.

Kovács Ferenc (Vas megye): igen.

Dr. Kovács Ferenc (Szabolcs-Szatmár-Bereg

megye): nincs jelen.

Dr. Kovács József: igen.

Kovács László: nem.

Kovács Péter: igen.

Kovács Tibor: nem.

Dr. Kovács Zoltán: igen.

Kozma Péter: igen.

Kőszegi Zoltán: igen.

Kővári János: igen.

Kövér László: igen.

Kubatov Gábor: igen.

Kucsák László: igen.

Kulcsár Gergely: nem.

Kulcsár József Ferenc: igen.

Dr. Kupcsok Lajos: igen.

Dr. Kupper András: igen.

L. Simon László: igen.

Lakatosné Sira Magdolna: igen.

Dr. Lamperth Mónika: nincs jelen.

Dr. Lanczendorfer Erzsébet: igen.

Dr. Láng Zsolt: igen.

László Tamás: igen.

Lasztovicza Jenő: igen.

Dr. Latorcai János: ülésvezető elnök, nem szavaz.

Lázár János: igen.

Lendvai Ildikó: nem.

Lengyel Szilvia: nem.

Dr. Lenhardt Balázs: nem.

Lezsák Sándor: igen.

Lipők Sándor: igen.

Lukács László: igen.

Dr. Lukács Tamás: igen.

Lukács Zoltán: nincs jelen.

Mágori Józsefné: igen.

Magyar Anna: igen.

Magyar Zoltán: nem.

Mandur László: nem.

Manninger Jenő: igen.

Márton Attila: igen.

Dr. Mátrai Márta: igen.

Meggyes Tamás: nincs jelen.

Menczer Erzsébet: igen.

Dr. Mengyi Roland: igen.

Mesterházy Attila: nincs jelen.

Michl József: igen.

Dr. Mihalovics Péter: igen.

Mile Lajos: nem.

Mirkóczki Ádám: nem.

Dr. Molnár Ágnes: igen.

Dr. Molnár Attila: igen.

Dr. Molnár Csaba: nincs jelen.

Molnár Oszkár: nincs jelen.

Dr. Molnár Zsolt: nincs jelen.

Móring József Attila: igen.

Murányi Levente: nem.

Dr. Nagy Andor: igen.

Nagy Csaba: igen.

Dr. Nagy Gábor Tamás: igen.

Nagy István (Budapest): igen.

Dr. Nagy István (Győr-Moson-Sopron megye): igen.

Dr. Nagy Kálmán: nincs jelen.

Dr. Navracsics Tibor: nincs jelen.

Dr. Nemény András: nem.

Németh Szilárd István: igen.

Németh Zoltán: igen.

Németh Zsolt (Fidesz): nincs jelen.

(11.00)

Németh Zsolt (Jobbik): nem.

Nógrádi Zoltán: igen.

Novák Előd: nem.

Nyakó István: nincs jelen.

Dr. Nyikos László: nem.

Dr. Nyitrai Zsolt: igen.

Obreczán Ferenc: igen.

Dr. Ódor Ferenc: igen.

Dr. Oláh Lajos: nincs jelen.

Orbán Viktor: igen.

Osztolykán Ágnes: nincs jelen.

Örvendi László: igen.

Pál Béla: nincs jelen.

Pál Tibor: nem.

Pálffy István: igen.

Pánczél Károly: igen.

Dr. Papcsák Ferenc: igen.

Patay Vilmos: igen.

Dr. Pesti Imre: igen.

Pichler Imre László: igen.

Pintér László: igen.

Pócs János: igen.

Pogácsás Tibor: igen.

Pokorni Zoltán: igen.

Polics József: igen.

Dr. Pósán László: igen.

Potápi Árpád János: igen.

Pörzse Sándor: nem.

Pősze Lajos: igen.

Puch László: nem.

Dr. Puskás Imre: igen.

Dr. Puskás Tivadar: igen.

Rácz Róbert: igen.

Dr. Répássy Róbert: nincs jelen.

Dr. Rétvári Bence: igen.

Révész Máriusz: igen.

Riz Gábor: igen.

Riz Levente: igen.

Rogán Antal: igen.

Román István: igen.

Rónaszékiné Keresztes Monika: igen.

Rozgonyi Ernő: nincs jelen.

Rubi Gergely: nem.

Dr. Rubovszky György: igen.

Sági István: igen.

Sáringer-Kenyeres Tamás: igen.

Scheiring Gábor: nincs jelen.

Dr. Schiffer András: nem.

Schmidt Csaba: igen.

Schön Péter: nem.

Sebestyén László: igen.

Dr. Selmeczi Gabriella: igen.

Dr. Semjén Zsolt: igen.

Dr. Seszták Miklós: igen.

Seszták Oszkár: igen.

Dr. Simicskó István: igen.

Simon Gábor: nincs jelen.

Dr. Simon Gábor: nem.

Dr. Simon Miklós: igen.

Simonka György: igen.

Sneider Tamás: nem.

Soltész Miklós: nincs jelen.

Dr. Sós Tamás: nem.

Spaller Endre: igen.

Dr. Staudt Gábor: nem.

Dr. Steiner Pál: nem.

Suhajda Krisztián: nem.

Szabó Csaba: igen.

Dr. Szabó Erika: igen.

Szabó Gábor: nem.

Szabó Imre: nincs jelen.

Szabó Rebeka: nem.

Dr. Szabó Tamás: igen.

Szabó Timea: nincs jelen.

Szabó Vilmos: nem.

Szabó Zsolt: igen.

Dr. Szakács Imre: igen.

Szalay Ferenc: igen.

Dr. Szalay Péter: igen.

Dr. Szanyi Tibor: nincs jelen.

Szászfalvi László: nincs jelen.

Szatmáry Kristóf: nincs jelen.

Szávay István: nem.

Szedlák Attila: igen.

Szemereyné Pataki Klaudia: igen.

Dr. Szekeres Imre: nem.

Szekó József: igen.

Székyné dr. Sztrémi Melinda: igen.

Dr. Szél Bernadett: nem.

Szijjártó Péter: igen.

Szilágyi György: nem.

Szilágyi László: nem.

Szilágyi Péter: nincs jelen.

Dr. Szili Katalin: nincs jelen.

Szólláth Tibor Zoltán: igen.

Szűcs Erika: nem.

Dr. Szűcs Lajos: igen.

Talabér Márta: igen.

Tállai András: igen.

Tamás Barnabás: igen.

Dr. Tapolczai Gergely: igen.

Dr. Tarnai Richárd: igen.

Tasó László: igen.

Tessely Zoltán: igen.

Dr. Tiba István: igen.

Tiffán Zsolt: igen.

Dr. Tilki Attila: igen.

Tóbiás József: nem.

Tóth Csaba: nem.

Tóth Ferenc: igen.

Tóth Gábor: igen.

Dr. Tóth József (Fidesz): igen.

Dr. Tóth József (MSZP): nincs jelen.

Törő Gábor: igen.

Tukacs István: nincs jelen.

Dr. Turi-Kovács Béla: igen.

Ughy Attila: igen.

Dr. Ujhelyi István: nincs jelen.

V. Németh Zsolt: igen.

Dr. Vadai Ágnes: nem.

Vágó Gábor: nincs jelen.

Vágó Sebestyén: nem.

Vantara Gyula: nincs jelen.

Varga Gábor: igen.

Varga Géza: nincs jelen.

Dr. Varga István: igen.

Varga József: igen.

Dr. Varga László (MSZP): nem.

Varga László (KDNP): igen.

Varga Mihály: igen.

Varga Zoltán: nincs jelen.

Vargha Tamás: igen.

Varju László: nincs jelen.

Dr. Vas Imre: igen.

Vécsey László: igen.

Dr. Vejkey Imre: igen.

Dr. Veres János: nem.

Vigh László: igen.

Vincze László: igen.

Dr. Vinnai Győző: igen.

Dr. Vitányi István: igen.

Vitányi Iván: nincs jelen.

Volner János: nem.

Vona Gábor: nincs jelen.

Dr. Völner Pál: igen.

Wintermantel Zsolt: igen.

Wittner Mária: igen.

Z. Kárpát Dániel: nem.

Zagyva György Gyula: nincs jelen.

Zakó László: nem.

Dr. Zombor Gábor: igen.

Dr. Zsiga Marcell: igen.

Zsigó Róbert: igen.

Forrás: parlament.hu