KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Pontosan egy éve annak, hogy a földvagyon-átjátszási művelet miatt ki kellett vágni 68 hektáron 70 százalék alma- és 30 százalék körtefát. Mindez Nyékládháza szomszédságában történt, a településtől egy kilométerre. A volt almáskert a tiszaújvárosi vasútvonal és a 35-ös úttal határolt háromszögben helyezkedett el.
Érdekesség, hogy az almáskert alatt 56 méter vastag kavicsvagyon található. A nyékládházi kavicsbányákról bizonyára sokan hallottak már, hiszen az ott található sóder kiváló minőségű, mert kevés benne az agyag. Ebből épült például a Ferihegy 2 repülőtér betonja is. A nagy privatizációs kirablásunk folyamán a kavicsbányát az ország más bányáival együtt átjátszották a Lasselsberger Holding Internationale GmbH osztrák társaságnak, amelynek leányvállalata a Lasselsberger Hungária Kft.
A Sajó folyó évmilliók alatt értékes sódervagyont hagyott hátra a Nyékládháza-Polgár-Mezőcsát-Csincse által behatárolt területen. Nem véletlenül fogalmaztam úgy, hogy földvagyon-átjátszási művelet történt, hiszen a hatóság ez ügyben nyomoz. Az almáskertre szemet vetett a háttérhatalom, és a kollaboránsok segítségével igyekeztek megszerezni azt.
A területen 1991. május 23-án megalakult a Hejőmenti Állami Gazdaság keretén belül működő gyümölcstermelő szakcsoport. 1993. február 5-én az Állami Vagyonügynökség a szövetkezet működési területének földkezelői jogát elvonta a Hejőmenti Állami Gazdaságtól, érvényesnek és jogfolytonosnak elfogadva a korábban megkötött haszonbérleti szerződéseket. Így a Nyékládháza 0109 helyrajzi számú gyümölcsös ültetvény húsz évre szóló haszonbérleti szerződése érvényessé vált. Az ültetvény telepítése magántőke bevonásával történt, minimális állami támogatással.
2003-tól a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel többszörös levélváltás történt, amelynek célja a bérleti jogviszony tisztázása és a bérelt terület szövetkezeti tagok által történő megvásárlása volt. A benyújtott kérelmek azonban a fiókban landoltak, érdemi elbírálásukra nem került sor. A fiókban tartott levélben a tagok javasolták a Nemzeti Földalapkezelőnek, hogy a haszonbérlet időtartamát a haszonbérleti szerződésben rögzített húsz év időtartamról, ha az ültetvény gazdaságosan művelhető, 2025-ig hosszabbítsa meg. Azonban erre sem kaptak érdemi választ, mint ahogy a megvásárlásra irányuló kérelmek is feledésbe merültek.
A haszonbérleti szerződés szerint az érintett területen 1991. március 15-étől húsz évig, vagyis 2011. március 15-ig folyhatott volna a gyümölcsös művelése. Ezen időpontot minden tag az állam által elfogadott fix időpontnak, biztosnak és véglegesnek tekintette. Ezért teljesen váratlanul érte a tagokat az a hír, mely szerint a magyar állam 2006-ban a Nemzeti Földalapkezelőn keresztül, a szövetkezet tagjainak vagy vezetésének előzetes értesítése nélkül, sunyi és alattomos módon a terület értékesítését határozta el.
A területkijelölés és annak meghirdetése az interneten történt, amiről a tagokat nem értesítették. Egy idegen az eredetileg meghirdetett vételár több mint dupláját ajánlotta fel. Az általa megajánlott összegről, amellyel tulajdonjogot szerzett, nem tájékoztatták a nevezett területen érvényes bérleti jogviszonnyal rendelkező gyümölcstermelő tagokat. Hogy mennyiért kelt el? Azt a mai napig sem lehet tudni. Ezen adásvételi szerződést 2006-ban kötötték. Az akkori bérlők úgy vélik, hogy az a szerződés az állam részéről tudatos, a hatalommal való visszaélés alapján történt, ami egészen magas beosztású személytől indult, és a helyi földművelésügyi hivatal és az önkormányzat vezetőin keresztül hajtották végre. Később ezt a személyt, aki szakállamtitkár volt, más ügyben vád alá helyezték. Az új tulajdonos ezt követően a korábbinál előnytelenebb, de elfogadható, évenkénti bérleti szerződést kötött a tagokkal, öt év időtartamra, amelyet 2012-ben azonnali hatállyal kívánt felbontani. Az állammal kötött alapító szerződésben a bérleti szerződés 6. pontja kimondja, hogy a gyümölcstermelés annak gazdaságos végzéséig folytatható. 2011-ben egy félhektáros parcella közel 1 millió forint értékű gyümölcsöt termett. Vajon gazdaságos-e így a termelés? Nyilvánvalóan igen. Ennek ellenére a gyümölcstermelő tagokat felszólították, hogy 2012 áprilisáig vágják ki a számukra hasznot hozó, virágzó gyümölcsfákat.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy ismét szegényebbek lettünk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés