DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Kovács képviselő úr, én nem szeretném folytatni azt a stílust, amit ön itt megpendített, legalábbis két-három mondatában. Azt gondolom egyébként, ha összevetnénk, hogy önök hány alkotmányellenes vagy nemzetközijog-ellenes szabályt hoztak, akkor három év alatt valószínűleg nagyobb számot tudnánk kimutatni, mint a mi nyolc évünk alatt. Azt gondolom, hogy ebbe nem érdemes belemenni, mert valóban nem erről szól az előterjesztés.

Azonban szeretném megkérdezni Kovács képviselő úrtól, hogy azon jegyzői vagy aljegyzői álláshelyek közül, amelyek most betöltetlenek, hány álláshelyen akadály az, amit önök most módosítani szeretnének. Hány helyen akadály ez a szabály? Mert annak, hogy miért nincsenek betöltve ezek az álláshelyek, számtalan oka lehet, önök nyilvánvalóan felmérték azt, hogy hány ilyen hely létezik.

A másik kérdésem: én úgy tudom, hogy számos jogi szakvizsgával rendelkező ember keres munkát és megélhetést. Úgy hiszem, hogy azok közül is lehetne választani. Tehát akik már a jelenlegi törvényi feltételeknek is megfelelnek. Azt tudom mondani, hogy amennyi végzett jogászt termelnek a jogi egyetemek - én is tanítok egyen most már több mint tíz éve, pontosan tudom, hogy csak arról hányan kerülnek ki évente -, és hogy hányan tesznek szakvizsgát egy évben, arról is van némi fogalmam és elképzelésem, és azt is tudom, hogy ezek közül az emberek közül nagyon soknak nincs állása. Szeretném megkérdezni, miért nem lehetséges az, hogy ezek közül az emberek közül keresnek esetleg alkalmas személyt arra, hogy betöltsék a jegyzői vagy aljegyzői álláshelyeket. Azt gondolom, hogy lennének jelentkezők. De a kérdésem lényege: felmérték-e önök azt, hogy a betöltetlen állások közül hány helyen akadály éppen ez a szabály?

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu