DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon sajnálom, hogy nem tekintette ügyrendinek az előző hozzászólásomat.

Kétperces hozzászólásom van, az államtitkár úr hozzászólására szeretnék reagálni tartalmi vonatkozásokban. Nagyon örülök, hogy végre az államtitkár úr is felvette azt az intellektuális kihívást, amivel ostromoltuk itt többen a vita során. (Dr. Kovács Zoltán: Igen nehéz!) Ilyen bekiabálásokkal meg pláne. Nagyon örülnénk, ha a fideszes képviselőtársaink felnőnének a feladathoz, és részt vennének a vitában.

Ugyanis egy nagyon súlyos kijelentést kívánok tenni. Ez a vita azt mutatja, hogy kaotikus az Orbán-kormány pénzügyi kormányzati munkája. Tehát amikor meg sem száradt a tinta, ki sem lett hirdetve a költségvetés negyedik módosítása, akkor egy nap alatt behoznak ide egy módosítást, amelyről az államtitkár úr őszinteségi rohamában kifejtette, hogy igazából nem is módosítás, nem érinti a Költségvetési Tanácsot, mert a főösszegeket nem befolyásolja, elismeri, hogy a 400 milliárdos tartalék visszaépítése kulcskérdés, mert az Európai Unió úgy fogadta el, hogy abból a tartalékból semmi nincs felhasználva. Az államtitkár úr elmondta, hogy a pénztárgépek bekötésének a csúszása is problémát okoz, meg az alacsony infláció is problémát okoz.

Amit még kifejtett a kétszer kétperces hozzászólásában, a bevezetőjében nem, az mind azt mutatja, hogy ez a pénzügyi kormányzati munka máról holnapra történik, nincs megalapozott, kiszámítható pályája, és ebből adódóan nem erősíti az országgal szembeni bizalmat, hanem pont ellenkezőleg, gyengíti. Tehát, államtitkár úr, önt beküldték ide, erre a harcmezőre, senki nem áll maga mögött, viszont a tények azt mutatják, amit mondok, hogy kaotikus ez a pénzügyi kormányzati munka.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu