DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Tájékoztatom önt és a tisztelt Házat, hogy június 13-án megalakult a helyreállítási operatív törzs három munkacsoporttal. A helyreállítási feladatok végrehajtására vonatkozó intézkedési ütemterv elkészült. Ennek utána a munka haladéktalanul megindult.

A következőkben szeretnék tájékoztatást adni, hogy milyen eredményeket értünk el az elmúlt napokban. Tizenhárom településen befejeződött a helyreállítás, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Baranya megyében és a fővárosban elzárt útszakasz ma már nincs. A forgalom számára megnyitott útszakasz hossza 107 kilométer. Június 16-án a budai dunai alsó rakpart fertőtlenítése befejeződött, és a forgalomnak ez az útszakasz is átadásra került. A MÁV Zrt. jelentése szerint a védvonalak bontását június 17-én megkezdik. A fertőtlenített települések száma 45-re emelkedett, ez az érintett települések közel 50 százalékát jelenti. A 61 érintett közintézményből 12 vonatkozásában a fertőtlenítést végrehajtották. A főváros 10 érintett kerületéből 2 kerületben a visszabontás és a fertőtlenítés aránya 100 százalék. További 4 kerületben a fertőtlenítés befejeződött. A fertőtlenítésben 80 darab technikai eszköz és 246 fő vett részt.

Tisztelt Országgyűlés! A kitelepítettek száma 1570 fő, ebből 898 fő visszatért az otthonába, ez az összes érintett személy 57 százaléka.

Tisztelt Képviselő Asszony! A helyreállítás kérdésében is ugyanolyan elszántak és ugyanolyan határozottak vagyunk, mint a védekezésben (Dr. Józsa István: Ma már sokkal jobb ez az arány! Ez még tegnapi adat!) és a mentésben. Az a célunk, hogy minél gyorsabban, hatékonyabban és eredményesen befejeződjön ez a nagyon fontos munka is.

Forrás: parlament.hu