ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Az iménti szavazás során az Országgyűlés sarkalatossági záradékkal egészítette ki az egységes javaslatot. Ennek alapján a 13. § elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kettőharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11205. számú törvényjavaslat egységes javaslatának imént módosított, minősített többséget igénylő részeit. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a minősített többséget igénylő részeket 316 igen, 5 nem és 13 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11205. számú törvényjavaslat egységes javaslatának imént módosított, egyszerű többséget igénylő részeit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő részeket 316 igen, 6 nem és 13 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most soron következik az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazás előtti módosító javaslatainak határozathozatala és a zárószavazás. György István, Horváth Zoltán, Vantara Gyula, Babák Mihály fideszes képviselőtársaink önálló indítványát T/11398. számon, az egységes javaslatot pedig T/11398/11. számon kapták kézhez. Most a módosító javaslatokról határozunk.
A T/11398/14. számú ajánlás 1. és 4. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP frakciója arról kérte a szavazást.
(12.10)
Az ajánlás 2., 3., 5. és 6. pontjait az előterjesztő nyújtotta be, de arra figyelemmel, hogy a 3. pont elfogadásához minősített többség szükséges, erről külön döntünk.
Kérdezem önöket, elfogadják-e az előterjesztő által benyújtott módosító javaslatot az ajánlás 3. pontja szerint. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 257 igen, 21 nem és 58 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most a további előterjesztői módosító javaslatokról szavazunk az ajánlás 2., 5. és 6. pontjai alapján, az egyszerű többség szabályai szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 255 igen, 23 nem és 57 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Az MSZP-frakció kérésére még két indítványról döntünk. Az 1. pontban Veres János és mások javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 81 igen, 253 nem és 2 tartózkodó szavazattal elutasította.
Az ajánlás 4. pontja is Veres János és más képviselőknek a javaslata, ennek elfogadásához viszont minősített többség szükséges. Kérem ezért, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 29 igen, 257 nem és 48 tartózkodó szavazattal elutasította.
Most a zárószavazás következik. A határozathozatal előtt kérdezem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Jelzésre:) Jelentkezőt nem látok. Köszönöm szépen.
Az egységes javaslat 18. §-a tartalmazza a sarkalatos rendelkezés körét, amelynek elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erre figyelemmel a zárószavazásra két részletben kerül sor.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11398. számú törvényjavaslat egységes javaslatának imént módosított, minősített többséget igénylő részét. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a minősített többséget igénylő részeket 258 igen, 77 nem és 2 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/11398. számú törvényjavaslat egységes javaslatának imént módosított, egyszerű többséget igénylő részeit. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az egyszerű többséget igénylő részeket 252 igen, 83 nem és 1 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most soron következik a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló törvényjavaslat zárószavazás előtti módosító javaslatainak határozathozatala és a zárószavazás. Az előterjesztést T/7979. számon, az egységes javaslatot pedig T/7979/260. számon kapták kézhez a képviselők.
Most a módosító javaslatokról határozunk. Ezek mindegyikének elfogadása minősített többséget igényel.
A T/7979/272. számú ajánlás 2., 3., 4., 5., 6., 7., 8., 9., 10. és 11. pontjai nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de a Jobbik képviselőcsoportja a 4. és 5. pontokról kérte a külön szavazást.
Az előterjesztő által benyújtott módosító indítványt az ajánlás 1. pontja tartalmazza. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatot 256 igen, 81 nem és 1 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Frakciókérésre figyelemmel még két indítványról szavazunk. A 4. pontban Magyar Zoltán és Varga Géza javaslata következik. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen, 285 nem és 5 tartózkodó szavazattal elutasította.
Az 5. pontban Magyar Zoltán és Varga Géza javaslata következik. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint a jelenlévők kétharmadával! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 48 igen, 282 nem és 3 tartózkodó szavazattal elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következik. Az egységes javaslat 68. §-a alapján a törvényjavaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erről a Jobbik képviselőcsoportja név szerinti szavazást kért. (A Jobbik frakciója - dr. Apáti István kivételével - elhagyja az üléstermet.)
Tisztelt Országgyűlés! Megvárjuk, míg a Jobbik képviselőcsoportja elhagyja az üléstermet, Apáti István képviselő úr kivételével. (Moraj, közbeszólások a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás: Hova mennek?)
Tisztelt Országgyűlés! Tehát most a zárószavazás következik. Az egységes javaslat 68. §-a alapján a törvényjavaslat elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Erről a Jobbik képviselőcsoportja név szerinti szavazást kért.
Kérem a jegyzőket, hogy felváltva olvassák fel a képviselők nevét, majd a leadott szavazatok hangos visszaismétlését rögzítjük.
Tisztelettel felhívom a képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az Országgyűlés Házszabálya egyértelműen intézkedik... (Dr. Apáti István elhagyja az üléstermet. - A Jobbik-frakció a két pulpitusi bejáró felől, Vona Gábor az ülésteremből felmegy az elnöki emelvényre, és egy molinót emel fel az elnöki pulpitus mögött, amelyen a következő felirat áll: "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" - * Vona Gábor az elnöknek: Elnök Úr! Szeretném tájékoztatni, hogy a szavazás mára véget ért, és kérem...) Én tisztelettel megkérem a Jobbik-frakciónak az emelvényre feljött részeit, hogy hagyják el az üléstermet. (Vona Gábor: Nem fogunk elmenni, előre jelzem...) Kénytelen leszek... (Vona Gábor: ...nem fogunk elmenni.) Frakcióvezető úr, tisztelettel tájékoztatom önt, hogy ez kimeríti (Hosszan tartó taps a Jobbik szakértői páholyában.) az országgyűlési törvény azon részét, hogy megzavarják a Ház ülésének zavartalanságát, ezért kénytelen vagyok a frakciót figyelmeztetésben részesíteni, és tisztelettel arra is felhívom a figyelmét, hogy nekem mint levezető elnöknek nincs más lehetőségem, mint hogy ebben az esetben a Házszabály előírásainak megfelelően cselekedjek.
Arra is felhívom a szakértői páholyban helyet foglaló meghívott vendégeket, hogy önök (Egy terembiztos megpróbálja megakadályozni, hogy a Jobbik szakértői páholyában videofelvételt készítsenek. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Kamerás, menj ki!) egyedül azzal a feltétellel jöhettek be a Házba, hogy (Vona Gábor: ...nem lesz semmi.) alávetik magukat az Országgyűlés honlapján az elnök úr által megjelent rendnek, rendszabályoknak, amelyek az ülés rendjét, a jelenlévőknek a viselkedési rendjét rögzítik.
Ismételten figyelmeztetem őket, hogy önöknek nincs lehetőségük véleménynyilvánításra... (Vona Gábor: Tudomásul vettük a figyelmeztetést, nem fogunk elmenni.) Bocsánat, frakcióvezető úr, egyelőre a vendégeikhez szólok. Amennyiben önök ezt nem veszik tudomásul, kénytelen vagyok kiüríttetni a páholyt. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(12.20)
Frakcióvezető urat pedig arról tájékoztatom, hogy ha nem hagyják el az emelvényt, akkor a házszabályi rendelkezés értelmében kénytelen vagyok azt a szomorú, sajnálatos tényt és rám rótt kötelességet teljesíteni, hogy önöket az ülésről elküldjem. (Taps a kormánypártok soraiban. - Vona Gábor: Tudomásul vettük, de nem fogunk elmenni. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Szünet!) Frakcióvezető úr arról tájékoztat, hogy nem hajlandók elhagyni az emelvényt (Dr. Fónagy János: Szavazzunk, elnök úr!), ezért tisztelettel ismételten arra kérem önöket, a Házszabály értelmében ennek megfelelően kizárom önöket az ülés hátralévő részéről. Erről a Ház vita nélkül határoz. Nem tudok mást tenni a Házszabály vonatkozó előírása és az országgyűlési törvény értelmében.
Kérem a Házat, foglaljon állást a tekintetben, hogy a Jobbik emelvényen lévő képviselői az üléstermet kötelesek legyenek elhagyni, és ennek megfelelően az ülés további részén a szavazások során ne vehessenek részt. Ez egyetlenegy szavazást igényel. (Vona Gábor: Ez melyik törvény?) Ez az országgyűlési törvény 50. § (1) bekezdése. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 227 igen szavazattal, 19 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett úgy döntött, hogy a Jobbik-képviselőcsoport emelvényen lévő tagjait a mai ülésünk szavazási részéről kizárja.
Arra kérem önöket, hogy ennek megfelelően hagyják el az üléstermet, és ne kényszerítsenek arra, hogy kénytelen legyek behívni az Országgyűlési Őrséget az önök eltávolítása érdekében. (Derültség az MSZP soraiban. - Dr. Vadai Ágnes: Szavazzunk, elnök úr! Hadd álljanak ott! - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Elnök úr, szavazzunk! - Vona Gábor: Elnök úr, tudomásul vettük, de nem fogunk elmenni innen. Továbbra is ez az álláspontunk.)
Most tíz perc szünetet rendelek el annak érdekében, hogy a frakcióvezetőket... (Nagy zaj. - Vona Gábor: Biztosítjuk elnök úrnak a távozás lehetőségét.) Tíz perc szünetet rendelek el, és arra kérem az egyes frakcióvezetőket, hogy biztosítsák a Ház rendjét. Az ülést tíz perc múlva folytatjuk. (Vona Gábor: Biztosítjuk elnök úrnak az elvonulás lehetőségét. Parancsoljon! - Az elnök elhagyja az elnöki emelvényt. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból a kormánypárti képviselőkhöz: Ne menjetek el! - Dr. Tiba István jegyző nyilatkozata: Mindvégig a pulpituson tartózkodva észleli, hogy az ülésvezető elnök kártyáját valaki a beolvasóból kiemelte. - Vona Gábor kérdése: Az elnök kártyáját keresed? Ha akarsz, távozhatsz, leengedünk. - Göndör István jegyző nyilatkozata: A mögötte levő képviselők egyike megszólal: Vegyétek el a jegyzőtől a név szerinti szavazólistát. - Göndör István ezt követően elhagyja a pulpitust.)
(Szünet: 12.21 - 12.31
Elnök: dr. Latorcai János
Jegyzők: Göndör István és dr. Tiba István)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés