DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nagyon röviden szeretném csak jelezni a kormány nevében, hogy a kormány a javaslatot támogatja, hiszen ezáltal egyértelműen kirajzolódnak a választókerületi határok. Itt óriási munkát kellett elvégezni, és ez az öt hely, amelyet a jegyzők jeleztek, úgy érzem, hogy ehhez képest nagyon kevés szerencsére.
Ezek a pontosítások fontosak, és az is fontos, hogy ezt a parlament most megvitassa, hiszen egy évvel vagyunk a választások előtt, és a Velencei Bizottság ajánlása szerint is egy évvel a választások előtt már lényegi szabályváltozást nem ajánlott véghezvinni, az ajánlásban ez szerepel. Éppen ezért érdemben ez nem módosít, ugyanakkor sok tekintetben pontosítja a választási körzethatárokat; a másik törvénymódosítás, a T/11665. számú meg nyilvánvalóan ennek a módosításnak a lehetőségét teremti meg.
(15.30)
Ezért úgy gondolom, hogy mindenkinek érdeke, a tisztánlátás mindenkinek érdeke, hogy ne helyi jogértelmezéseken múljon a pontos határ, hanem így törvényben pontosítsuk ezeket a számokat, úgyhogy ez egy rövid, világos és mindenki számára hasznos törvényjavaslat. Bízom benne, hogy nemcsak a kormány, de minden képviselőcsoport is támogatni tudja.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés