DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy ott folytassam, ahol abbahagytam. Azt gondolom, hogy ön és a frakciója pusztán a statisztika javítása érdekében mond napirend előttit, illetve interpellál az új földforgalmi törvény tekintetében. Ugyanis önök semmi újat nem mondanak, most sem mondott, képviselőtársam. Ön az interpellációjában ugyanazokat a kérdéseket teszi föl hétről hétre (Magyar Zoltán: Soha nem kaptam választ.), és teljesen mindegy, hogy mit válaszolok önnek, pontosan ezt mondja, amit most mondott, és pontosan ugyanolyan arrogánsak és agresszívek, mint amikor a földtörvényt a parlament megszavazta.
Képviselő Úr! Úgy gondolom, hogy az új földtörvény közjogilag rendben van, tekintettel arra, hogy a köztársasági elnök úr aláírta az új földforgalmi törvényt. Tehát ezt a vitát, úgy gondolom, nem velem kell lefolytatnia. Képviselőtársam! Én többször elmondtam önnek, és a miniszterelnök urat megelőzően ajánlottam önöknek, hogy olvassák már el végre a jogszabályt. De ha nem tudják értelmezni, akkor kérjenek jogi segítséget bárkitől, nagyon szívesen megadom én is önöknek ezt a jogi segítséget. Mert önök nem értelmezik a jogszabálynak azokat a rendelkezéseit, amelyek valóban a termőföld védelméről szólnak. Önök ebben a Házban folyamatosan arról értekeznek, és azt próbálják elhitetni az emberekkel, hogy ez a földforgalmi törvény a nagygazdaságoknak kedvez, ez a földforgalmi törvény nem a helyben élő, élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő földművesek érdekeit szolgálja, ez a földforgalmi törvény nem azt a célt szolgálja, hogy egy nagyon régi vitának a végére pontot tegyünk, és a vidéki élet minőségét javítva a helyben lakó gazdálkodókat segítse.
Képviselőtársam! Amikor önök azt javasolták, hogy építsünk bele egy olyan kontrollt ebbe a jogszabályba, ami a helyben lakóknak beleszólási lehetőséget ad a földforgalomba, a tulajdonba, akkor mi ezt megtettük. Amikor mi önöknek a kezünket nyújtottuk, akkor önöknek ez nem volt elég, azt mondták, hogy ne csak a tulajdonba tudjanak a helyi földkiadó bizottságok beleszólni, hanem már a használatba is.
Képviselőtársam! Ez a jogszabály lehetőséget, vétójogot biztosít az ott élő gazdákból álló bizottságnak, hogy helyben lakók juthassanak földterülethez, helyben lakók tudják használni ezt a földterületet. Ha ez nem elég, akkor az a hatósági hozzájárulás, amit szintén a törvény biztosít a helyben élőknek, megakadályozza, hogy olyanok szerezzenek egy adott település térségében földterületet, akik nem élethivatásszerűen kívánják a mezőgazdasági tevékenységet folytatni, hanem spekulálni kívánnak ezzel. Ezen túl pedig azok az intézkedések, amelyek a földforgalmi törvényen kívül megszületett jogszabályokban találhatók, pontosan azt kívánják megakadályozni, hogy a spekulánsok, a külföldiek magyar termőföldet szerezzenek.
Képviselő Úr! Én ezt ezerszer elmondtam önnek. Ön egyszer eljött egy bizottsági ülésre, akkor azt mondta, hogy ha ön ezt tudja, hogy itt valóban ilyen pozitív dolgok folynak, akkor ön ezt támogatja. Azóta ezt a támogatást önöktől nem kaptuk meg. Arra kérem önöket, hogy támogassák ezeket a törekvéseket.
Köszönöm szépen, képviselő úr. ((Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés