DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Végighallgattam az előttem szólókat, és már amikor Szakács képviselőtársam elmondta az alkotmányügyi bizottság véleményét, akkor elhangzott, hogy a Jobbik a támogatásáról biztosította akkor is a határozati javaslatot. Akkor még az általános vitára való alkalmasságról döntöttünk, és feltételezhetően támogatni fogjuk a határozati javaslat megszavazását is.

Bár Hargitai János képviselőtársam szavai ilyen szempontból egy kicsit fájtak, mert azt mondta, hogy ez a gondolkodás, amit az MSZP és az Európai Unió képvisel, a Jobbiknak ágyaz meg. Ez részben igaz, természetesen, de úgy gondolom, hogy inkább arról van szó, hogy számtalan kérdésben önök is rájönnek arra, hogy mi is az az Európai Unió, vagy mivé vált az az Európai Unió, amelynek tagjai vagyunk, de semmiképpen nem az, amibe annak idején, 2004-ben beléptünk. Mert miről is van szó?

Kevés szó esik arról, hogy az Európai Unió mozgásban van, változik, elvei és alapelvei is folyamatosan változnak, és bizony-bizony, amikor az alkotmányügyi bizottság ülésén a szocialista képviselőtársaink elmondták, hogy európai demokráciában olyan nincs, amit Magyarország képvisel, és bizony-bizony, az európai demokráciáknak és az európai demokráciának mint olyannak a dicsőséges elveit kezdték el sorolni, akkor én elmondtam a bizottsági ülésen is, és engedjék meg, hogy itt is kifejtsem: felejtsük el azt a fogalmat, hogy európai demokrácia! (Dr. Szanyi Tibor: Ti már elfelejtettétek, az biztos!)

A jogi karokon már az első félévben megtanítják, sőt már a gimnáziumi tananyagnak is része, Montesquieu mondta annak idején, hogy ahol a három hatalmi ág nincs szétválasztva, ott demokrácia nem létezhet. És az Európai Unióban ez nincs szétválasztva.

(20.30)

Vannak olyan szervek, olyan intézmények, amelyek akár mind a három hatalmi ágat gyakorolják. Jogdogmatikai értelemben az Európai Unióról mint demokráciáról nem beszélhetünk.

És melyek az Európai Uniónak az alapelvei? Hiszen ha arról beszélünk, hogy ki sértette meg ezeket az alapelveket, ha arról beszél az Európai Parlament, hogy Magyarország megsértette ezeket az alapelveket, akkor meg kell vizsgálni, hogy valójában vannak-e az Európai Uniónak alapelvei. Sajnos, ebben a körben szintén azt kell mondanunk, hogy nincsenek. Vannak felsorolt elvek, szépen csengő szavak és jogelvek, amiket például az alapjogi chartában lefektettek, de azt kell látnunk, hogy ezek az elvek bizony nem mindenkire vonatkoznak. És ha nem vonatkoznak mindenkire az úgymond alapelvek, akkor abban a közösségben óriási probléma van, az semmiképpen nem nevezhető demokratikusnak, és semmiképpen nem nevezhető egyenlőnek sem, és a tagok sem lesznek benne egyenlőek. Ez csak egy politikai unió, amelyben az erősebb bizony a gyengébbet maga alá fogja söpörni, az erősebb gazdaságok és a jobb érdekérvényesítő képességgel fellépő országok bizony akármit megtehetnek az Európai Unióban a gyengébbekkel szemben.

Amikor erről beszélünk, akkor nem arról van szó, hogy mi Európa-ellenesek lennénk. Ezt már nagyon sokszor elmondtuk. Mi a nemzetek, az európai nemzetek együttműködésében hiszünk, de nem hiszünk az európai egyesült államokban. A nemzetek Európája koncepcióban hiszünk, a nemzetek együttműködésében. És itt szintén vissza kell ahhoz térni, hogy Európa bizony abba az irányba halad, abba a birodalmi irányba halad, amit mi nem tudunk támogatni, és úgy tűnik egyébként, a Fidesz-KDNP sem tudja támogatni. Mert ha önök támogatnák ezt az irányt, akkor nyilván ez a határozati javaslat nem kerülne elfogadásra, és ennek nagyon örülünk, hogy a magyar kormány is eljutott odáig, hogy eddig és ne tovább. No persze, vannak olyan témák, amikben még fel lehetne szólalni, és amelyek ugyanilyen vérlázítóak és az Európai Unió működését alapjaiban kérdőjelezik meg.

A felszólalásom elején úgy kezdtem, hogy 2004-ben nem ehhez az Európai Unióhoz csatlakoztunk. Mi történt azóta? Azóta volt egy lisszaboni szerződés, amelyet megelőzött egy elbukott európai alkotmány bevezetése, jól tudjuk, hogy ezeket a vívmányokat javarészt megpróbálták átültetni, és át is ültették a lisszaboni szerződéssel az európai uniós joganyagba, mert hiszen népszavazással nem sikerült. De ez alapjaiban változtatta meg az Európai Uniót.

Már eleve az nem igaz, hogy ma az Európai Unió ugyanaz, amihez csatlakoztunk. És itt jön az a nagyon fontos pont, az európai alapjogi charta a képbe, amiről annyi szó esett, amelyet egyébként Tavares úr idézett, a 2. cikkét idézte - igen, itt fideszes képviselőtársaim az úr megjelölést eltúlzottnak tartják Tavares szempontjából, lehet, hogy igazuk is van, de mindenesetre ő idézett az alapjogi charta 2. cikkéből -, amikor Magyarországot elkezdte gyalázni, és Magyarország ellen a vádjait megfogalmazta. És akkor felmerült az, hogy ha ő az alapjogokat és az alapjogi chartát ilyen fontosnak tartja, akkor miért nem mondja el azt, hogy az alapjogi charta alól eleve két ország, Lengyelország és Nagy-Britannia felmentést kapott. És utána? Mert minthogyha ez nem lett volna elég, utána Csehország - emlékszünk rá, huzavonákkal és Václav Klaus köztársasági elnök - mindent kitalált, hogy ne kelljen aláírnia a már egyébként elfogadott lisszaboni szerződés ratifikációját. Ezek után ők is kizsarolták magukat az alapjogi charta hatálya alól. Milyen közösség az, kérdezem én, ahol három tagország, ebből egy egyébként zsarolással, kivonhatja magát az alapjogok alól? Ez olyan, minthogyha Magyarországon az alaptörvényt, mondjuk, bizonyos megyékben nem kellene betartani. Nem hiszem, hogy demokráciának nevezhetnénk Magyarországot, hogyha ez így lenne. Márpedig az Európai Unióban ez tényszerű, és jogi dokumentumokkal igazolható. Egyébként az előző európai uniós vitában ebből idéztünk is, ebből a jegyzőkönyvből, amely esetében Lengyelország és Nagy-Britannia kivonta magát az alapjogi charta alól.

Ami egyébként ennél is elképesztőbb, hogy a csehek, és ezt is újra és újra el kell mondani, miért zsarolták ki magukat az alapjogi charta alól: azért, hogy a Beneš-dekrétumokat hatályban tudják tartani; azokat a Beneš-dekrétumokat, amelyek nyíltan faji kirekesztést tartalmaznak legfőképpen a németek és a magyarság ellen, és egyébként ennek akár a kártérítési vonzatait is a csehek el szerették volna kerülni. Ők akkor megtehették. Egyébként a Beneš-dekrétumok ellen is ugyanúgy mi elvárnánk egy hatékonyabb fellépést a kormányzat részéről is, pont ezekre az alapelvekre hivatkozással.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a Felvidéken a magyarok nem használhatják az anyanyelvüket, azt az anyanyelvüket, amely egyébként az Európai Unió egyik hivatalos nyelve. Mert Magyarország tagországa az Európai Uniónak, hivatalos nyelve a magyar az Európai Uniónak. És ezért megbüntethetnek embereket. Akkor milyen klub ez az Európai Unió? Vagy hol vannak az alapjogok? És akkor a kettős állampolgárságról még nem is beszéltünk, hogy ezért szintén nemcsak hogy megbüntethetnek embereket a Felvidéken, hanem megfoszthatják őket állampolgárságuktól. Tehát egyszerűen nem lehet demokráciáról beszélni, és ezek mellett nem lehet elmenni. Valóban igaz, hogy a koppenhágai kritériumokat nem lehet ilyen formában számon kérni. Ez túlterjeszkedés, ezt ki kell mondani, lehet ezt szépíteni, de a határozati javaslatnak ebben a formában igaza van, amikor ezekről a kritériumokról szól és arról, hogy ezt nem lehetett volna így beemelni.

Egyébként hozzáteszem, mert egy nagyon fontos pontot még elfelejtettem megemlíteni, hogy a csehek esetében ki volt az a magyar kormányzat részéről, aki hozzájárult ahhoz, hogy a csehek utólagosan kizsarolhassák magukat az alapjogi charta alól, hiszen a magyar kormánynak és a magyar kormányfőnek magyar hozzájárulása kellett ehhez. Meg fognak lepődni: Bajnai Gordon volt az, aki akkor Magyarországot képviselte mint Magyarország miniszterelnöke, és ő volt az, aki a Beneš-dekrétumok hatályban maradásához hozzájárult, és utána ráadásul pont egy teljesen ellentétes magyarázatot próbált adni. Azt hiszem, ez elképesztő, és a minősített hazaárulás esetét valósítja meg.

Aki a vitát, ami erről a javaslatról az Európai Parlamentben zajlott, nyomon követte, az olyan fantasztikus megállapításokra juthatott, hogy például az Európai Unió, illetve az Európai Parlament szocialistái sem különbek Magyarország szocialistáinál, hiszen például Hannes Swoboda a Horthy-szobrok felállítása miatt aggódott. Egyrészt ehhez neki mi köze van, másrészről vajon miért pont emiatt aggódik, és ki súghatta meg neki, arról, azt hiszem, mindenkinek meglehet a véleménye, de nem hiszem, hogy az Európai Parlamentbe tartozó téma lenne. Vagy a liberális zöldek Szaniszló Ferenc kitüntetését és utána sajnálatos módon visszavont kitüntetését jelölték meg a magyarországi helyzet egyik sarokpontjának, de a legmegdöbbentőbb egyébként az volt, amikor Bokros Lajos azt válaszolta a miniszterelnöknek, hogy legeslegjobbra ő van, hogyha jól jegyeztem fel. Na most, hát ez számomra aztán végképp érthetetlen volt, mert ha Bokros Lajos van legeslegjobbra, akkor én elbizonytalanodtam, hogy akkor tulajdonképpen mi hol is állhatunk a politikai palettán. De hát ez egy teljes politikai abszurd, ami ott zajlott.

És mivel most egy összevont vitáról beszélünk, ahol a módosító javaslatokról is szót szeretnék ejteni, engedjék meg, hogy néhány mondatban elmondjam azt, hogy mi az, amiben mi még előrelépéseket várunk, és szerettük volna, hogyha ez a határozati javaslatba is belekerül. Úgy gondoljuk - amiről egyébként itt előttem már szó volt -, hogy azt kijelenteni, hogy Magyarország, illetve mi, magyarok szabad akaratunkból léptünk be az Európai Unióba, ez lehet, hogy formáljogilag igaz, de azt azért el kell mondani, hogy az a kampány, ami az európai uniós csatlakozásunkat megelőzte, sok tekintetben nem volt kiegyensúlyozott.

(20.40)

Elmondták, hogy majd Bécsben nyithatunk cukrászdát, a jólét hirtelen a magyar emberek ölébe hullik, de nagyon jól tudták a szakértők is, hogy ez nem fog megvalósulni, és ez sajnos tévút lesz. Ez egyébként be is igazolódott azóta véleményem szerint. Ezért ezt a kijelentést csiszolni kellene, és a 4. módosító javaslatban erre teszek javaslatot. Ráadásul azzal is ki kellene bővíteni, hogy bizony nem ugyanazokkal a feltételekkel csatlakoztunk, mint az egyébként benn lévő 15-ök. Ennek egyébként a káros hatásait azóta akár önök is érezhetik, amint Rogán frakcióvezető úr is elmondta, valóban másodrendű tagjai lettünk az EU-nak, és valóban nem ugyanazokat a lehetőségeket kapjuk meg, mint a csatlakozásunkkor már benn lévő államok. Ez már a csatlakozási szerződés aláírásakor és a belépésünkkor is fennállt, tehát nem igaz, hogy egyenlő feltételekkel tudtunk volna csatlakozni az Unióhoz.

Ez egyébként kihat a 6. ajánlási pontra. Ezt Volner János képviselőtársam nyújtotta be. Maximálisan egyet tudok vele érteni. Azt javasolja, hogy az Országgyűlés szólítsa fel a kormányt, a termőföld védelme érdekében kezdeményezze az uniós csatlakozási szerződésünk felülvizsgálatát, hogy ugyanazt a lehetőséget megkapjuk, mint azok a 15-ök, amelyek tagjai voltak az Európai Uniónak. Akkor követték el a bűnt azok a vezetők, akik így hozzájárultak, amikor a termőföldet a tőke szabad áramlása fejezetbe belerakták, pedig mód lett volna rá, hogy ez ne így legyen. Elég csak arra utalni, hogy az Európai Unióról szóló szerződés kimondja, hogy a kialakult történelmi tulajdonviszonyokat nem érinti az Európai Unió. Ez főleg abban az esetben, hogy önök egyébként a Szent Koronára való utalást az alaptörvénybe is beemelték, egy nagyon jó hivatkozási alap lehetne. Magyarországon főleg a földhöz kapcsolódó tulajdonviszonyok olyan történelmi sajátossággal bírnak, amelyek esetében akár a tulajdonviszonyokra hivatkozással is vissza lehetne utasítani a külföldiek termőföldvásárlását, és nem csak egy korlátot állítani. Ezen persze lehet vitatkozni. Jómagam nem vagyok szakértője a témának, de azon lehet vitatkozni, hogy milyen módon, könnyen vagy nehezen juthatnak-e a termőföldhöz a külföldiek. Nyilván ebben a véleményünk nem egyezik meg, ez már kiderült, viszont bizonyos megoldásokkal teljesen el lehetne kerülni ezt. Persze ehhez a csatlakozási szerződésünk módosítására lenne szükség. Ezt mindenképpen meg kellene próbálnia a kormányzatnak. A 6. módosító javaslat erre tesz kísérletet.

Engedjék meg, hogy még egy módosító javaslatot gyorsan elmondjak, illetve a támogatásukat kérjem hozzá. Ez nem más, mint az 5. módosító javaslat. Ezt szintén én nyújtottam be. Egyébként hozzáteszem, hogy Gaudi képviselőtársammal egyeztetve, az ő szellemi munícióját is felhasználva, lévén, hogy ő nem tud itt lenni, mert pont az Európa Tanácsban volt teendője. Arról van szó, hogy azt a megállapítást, azt a felszólítást, amelyet a kormány részére szeretne a határozati javaslat megtenni, és amely arra vonatkozik, hogy folytassa a magyar családok életét megkönnyítő politikáját, ezt kicsit radikálisabbá tennénk. "Ténylegesen kezdje meg" - így szólna, lévén, hogy itt nem csak a rezsicsökkentésről van szó. A rezsicsökkentést támogatni tudjuk, mint elmondtuk, és szeretnénk, ha még nagyobb mértékben megvalósulhatna. Viszont ha csak a magyar családok életét megkönnyítő döntésekről beszélünk, és mérlegre tennénk azt, hogy mondjuk, a rezsicsökkentéssel amennyit nyertek az állampolgárok, és emellett a tranzakciós díjak emelésével vagy akár a legutóbb bevezetett útdíjnak a különböző termékek árában való megjelenésével mennyit veszítenek az állampolgárok, vagy a pénzük reálértéke mennyit csökken, úgy gondoljuk, hogy még azért nem tartunk ott, hogy a magyar családok életkörülményeit nagyban sikerült volna megkönnyíteni. Úgy gondoljuk, hogy ezt most már alapvetően gyorsan meg kellene kezdeni.

Engedjék meg, hogy még a 3. javaslatról csak néhány szót ejtsek, bár nem kellene szót ejteni róla, de annyira felháborító Szilágyi László és Karácsony Gergely képviselőtársaink módosító javaslata. Egyébként szerintem a Ház méltóságát is sérti, amikor a Szent Koronával viccelődnek (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!), és az új Btk. egyébként bünteti a Szent Korona gyalázását, becsmérlését. Ez véleményem szerint megvalósítja ezt a tényállást, tehát büntetőjogi tényállást is kimerít, és emellett a Ház méltóságát is súlyosan sérti. Nem gondolom, hogy a Szent Koronát mintegy ürgebőrbe bekötve, Viviane Redinggel és Bajnai Gordonnal karöltve vicc tárgyává lehetne tenni. Ennél a Szent Korona jóval komolyabb, és tulajdonképpen az egyik legszentebb ereklyénk és az államiság megtestesítője. Úgy gondolom, hogy ez a módosító javaslat felháborító, és nagyon sajnáljuk, hogy az LMP-s szakadárok ilyen gyorsan túl közel kerültek Bajnai Gordonhoz és az eszmeiségéhez. Tulajdonképpen... (Kovács Ferenc: Mindig is ott voltak!) Mondják itt fideszes képviselőtársaim, hogy mindig is ott voltak. De azt hiszem, hogy a rossz irányba öles léptekkel mennek tovább. Ilyet utoljára talán Szanyi Tibortól láthattunk, hasonló minőségű előterjesztéseket. Jobb lett volna, ha idejönnek, és elmondják a komoly véleményüket. (Demeter Ervin: Rumot neki!)

De mindent összevetve és lezárva úgy gondolom, hogy a határozati javaslat egy jó irányba tett lépést, de a kormányzat figyelmét nyomatékkal fel szeretném hívni, hogy ne csak ezekben a kérdésekben és ne csak a kormányzatnak a konkrét lépéseit vagy a kormányzatot vagy a miniszterelnököt ért támadás kapcsán fogalmazódjanak meg hasonló határozati javaslatok, ahogy egyébként az ír gázoló ügyében is megtettük, hanem a valódi lépések, az ebből következő lépések is történjenek meg. A hasonló határozati javaslatok ne csak pusztába kiáltott szavak maradjanak, hanem tetteket is elvárunk, és az Európai Unióban konkrétan akár a csatlakozási szerződésünk módosításának a felvetését.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu