SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm, hogy felvetette ezt a témát, mert itt is egy kis összehasonlítást tudunk tenni a múlt és a jelen intézkedései között.

Volt itt egy pénzügyminisztériumi vezető néhány évvel ezelőtt, dr. Veres János, aki azt mondta, hogy nem kerülhetőek meg azok a bizonyos strukturális átalakítások, amelyek a rokkantnyugdíj-rendszer átalakítását is érintik. A következőt mondta: "Meg vagyok arról győződve, hogy a következő időszakban, amikor ilyen döntésekre sor fog kerülni Magyarországon, akkor bizonyosan mindazok, akik immáron belátják, hogy az elmúlt időszak elhalasztott döntései károsak az országnak, támogatni fogják ezeket a javaslatokat." Tehát ők maguk is kimondták, a baloldal is kimondta, hogy nagyon nagy baj van a rokkantnyugdíj-rendszer és a rokkantosított emberek foglalkoztatásával.

Éppen ezért valóban hozzá kellett nyúlni nagyon keményen és nagyon határozottan azokhoz a jogszabályokhoz, amelyek az előző időszakban iszonyatos pénzkiáramlást eredményeztek. Annak a következménye az volt, hogy az adófizetők pénze, legalábbis egy része nem oda ment, akik valóban rászorultak voltak.

Az átalakítás eredményeképpen egyébként mindenképp fontos kiemelni azt, hogy a foglalkoztatás nőtt. Azok a cégek, vállalkozások, amelyek akkreditálták tavaly magukat, azok 320-an egységesen kapják meg a támogatást, egységes összegben, és fontos kiemelni, hogy nem negyedévente és félévente, hanem havi bontásban. Ugyanígy fontos az is, hogy miközben az akkreditált vállalkozásokat segítjük, emellett a nyílt munkaerőpiacon lévő foglalkoztatókat is támogatjuk, mégpedig a rehabilitációs kártyával. Ennek eredményeképpen is nőtt a foglalkoztatás.

Mindezt segíti az Új Széchenyi-terven keresztül olyan plusz közel 20 milliárd forintos támogatás, amelyről ön is beszélt, képviselő úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu