DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A különböző elektronikus és írásos médiafelületeken, újságokban már hónapok óta olvasható az elnök úr által elmondott, emberileg és szakmailag is igen borzalmas és természetesen elfogadhatatlan statisztikai adat. Egy-két évvel ezelőtti ÁNTSZ-felmérés szerint Magyarországon évente mintegy 90 ezer ember kap a kórházakban olyan fertőzéseket, amelyeknek mintegy fele elkerülhető lenne alapos kézfertőtlenítéssel. Emellett még arra is van utalás, hogy a kórházi gyomor-bélrendszeri - gasztrointesztinális -, húgyúti, urológiai, tüdő- és légúti, pulmonológiai, a szerencsére még elég ritka húsevő baktériumos fertőzéseket állítólag itt-ott-amott nem minden intézmény jelenti be, így a helyzet valószínűleg, elképzelhetőleg még rosszabb annál a statisztikai adatnál, ami hivatalosan jelenleg a rendelkezésünkre áll.
Az aktív betegellátás csaknem másfél tucat kórházban való tönkretétele önök által az ott végzett krónikus és rehabilitációs tevékenység közben fellépő esetleges fertőzések diagnosztikáját és terápiás elhárítását valószínűleg jelentősen akadályozhatja, és el is lehetetleníti, ami alapvetően hozzájárulhat a fenti igen kedvezőtlen, tragikus statisztikai adatokhoz és helyzetek kialakulásához.
(17.30)
Ennek megfelelően külön kérem a fenti statisztikai adatsor közlését majd írásbeli kérdésemben azon kórházak vonatkozásában, ahol megszüntették, tönkretették az aktív betegellátást. Végül is kérdésem: milyen orvosszakmai és milyen finanszírozott diagnosztikus és terápiás ellátási formákkal kívánják a borzalmas fertőzési tényeket, történéseket és statisztikai adatokat úgymond meggyógyítani? A betegek érdekében szurkolok önöknek, hogy meg tudják gyógyítani ezt a borzalmas helyzetet.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés