DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány mintegy 190 ezer rokkant embert kötelezett komplex felülvizsgálatra. Ezeknek a megváltozott munkaképességű embereknek alig több mint egyharmadát, 68 ezer főt vizsgáltak meg eddig másfél év alatt. Ez azt jelenti, hogy a következő, mintegy másfél évre körülbelül 120 ezer embert terveznek megvizsgálni. Ez nyilvánvaló képtelenség. Azt látjuk, hogy számos probléma látható az NRSZH háza táján. A vizsgálatok erőltetett menetben zajlanak, és a szakemberhiány állandósult.
Erre önök már többféle megoldásféleséget körvonalaztak. Egyrészt felmerült az, hogy megemelik a rehabilitációs hatóságnál az orvosszakértői munkakörben foglalkoztatott kormánytisztviselők munkaköri pótlékát, de szó volt már arról is, hogy mintegy 100 új orvos szakértőt alkalmaznak, arról is hallhattunk már, hogy uniós forrásokat vonnak be annak érdekében, hogy legkésőbb jövő év végéig elvégezzék a felülvizsgálatokat.
Eközben viszont az is látható, hogy mintegy 300 millió forintot zároltak az NRSZH-nál, így ennek az egész gondolkodásnak a kerete mintegy erősen megkérdőjelezhető, tehát most nem látszik, hogy önök pontosan hogyan akarnak kijönni ebből a helyzetből.
(17.20)
Azt is látjuk, és ez is egy folyamatos probléma, hogy a határozatokkal az NRSZH állandó késésben van, a betegeknek nagyon sokat kell várniuk a hatóság döntésére. A közigazgatásban van az érvényes 30 napos határidő, ehelyett a betegek azzal kerestek meg engem, hogy nemritkán több hónapot, 120, 150 napot várnak, és amíg nincs meg a határozat, a beteg nem is kap ellátást, és ezen igazából nem változtat az a tény, hogy utólag, visszamenőlegesen így megkaphatja a pénzt, hiszen így is hosszú időszakig maradnak ezek az emberek teljesen ellátatlanul. Az NRSZH tapasztalataink szerint erre annyit mond, hogy majd megerősíti az adminisztrációval foglalkozó munkatársak számát, ez azonban így édeskevés.
Egy biztos, hogy a pótlékok megemelésével, további szakértők bevonásával (Az elnök csenget.) lehetetlen és értelmetlen elvégezni ennyi felülvizsgálatot. Kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogyan kívánják ezt a 120 ezer embert megvizsgálni jövő év végéig.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés